Magyar Baráti Közösség

Dialógus  :: Radar a Zengőn ::

(1251 olvasás)     

Megjegyzés: Írta Éltető Lajos

Nagy érdeklődéssel olvasom a világhálón a mecseki Zengő hegyen felépítendő NATO radarállomas körüli magyarországi vitát. A helybeli lakosság, valamint pár tucatnyi civil szervezet környezetvédelmi okokra hivatkozva tiltakozik a nagy rádiólokátor felépítése ellen, bár ahogy kiveszem, nem magát a lokátort kifogásolják, hanem hogy az ő vidékükön épülne. Ez az amerikai politikai életben is ismeretes NIMBI szindróma: épüljön ugyan, de NOT IN MY BACKYARD (ne az én udvaromon). A sokszor hisztérikus tiltakozások eredményeként az USA kormánya pl. nem képes a tömérdek nukleáris hulladékot elszállítani Washington államból egy annak biztonságos tárolására alkalmas nevadai sóbányába, Oregonban pedig, ahol Umatilla község mellett a világ egyik legnagyobb vegyifegyver lerakata van, a hadsereg épített egy égetőkemencét, mely a régi, rozsdásodó és néha szivárgó ideggázlövedékeket lenne hivatva megsemmisíteni, de - hála a környezetvédők fanatizmusának -, mindeddig nem sikerült a szanálást elindítani. Azt mondani sem kell, hogy a jelenlegi állapot veszélyesebb, mint a proponált megoldás.

Hogy Magyarországnak kötelessége volna a NATO légelhárító hálózatának fejlesztéséhez hozzájárulni, s hogy ez magyar érdek is, azt nem akarom itt elemezni. Megtanulhattuk már, hogy Magyarországon minden pártpolitikai kérdés. A hadsereg állományát 15 ezer főre akarja a kormány redukálni, tehát az ország lényegében teljesen leszerel s a nyugati szövetségeseire bízza honvédelmét, akiket azonban csak ímmel-ámmal, vagy egyáltalán nem hajlandó támogatni.

Engem ellenben a Zengő kérdése teljesen más oldalról érdekel. Valamikor, nagyon régen, légvédelmi tüzérként építettem a kapitalizmust, pontosabban radartechnikusként. Erre a pályára még középiskolás koromban jelentkeztem, az ohioi nemzetőröknél. Az Erie tó parti Camp Perrybe mentünk nyaranta lőgyakorlatra: 9 centis ágyúkkal puffogtattunk rádióval irányított kis repülőgépekre (nagyritkán eltaláltunk egyet: egyik turnusban 1800 lövedékből egy trafált. Nem is mert aztán a ruszki légicsapást mérni Ohiora!).

A 9 centis üteghez egy a Raytheon cég által gyártott radarkomplexum tartozott, aminek két készüléke volt: a nagy távolságot pásztázó lokátor és az ágyúkat irányító letapogató és követő radar. Ezeket, valamint az ágyúkat számítógép kötötte össze és vezérelte. A forgó antennájú lokátor óriási rádiuszban söpörte végig az elektronikus láthatárt, elvégezte a célok azonosítását (hogy miénk-e vagy sem), majd ha azok megközelítették a lőtávolságot, átadta az adatokat a követő radarnak. Ez, ha egyszer ráállítottuk valamelyik célra, automatikusan követte azt, s az ágyúcsövek is úgy mozogtak mint kacsavadász kezében a puska.

Mindez nagyon izgalmas játék volt fiatal férfiaknak. S csináltunk nagy ostobaságokat is. Pl. rájöttek a srácok, hogy a kicsi radár belülről melegíti az ember kezét, ha az antenna elé tartja (így múködik a mikrósütő is). Figyelmeztettük őket, hogy a sugárzás okozta égési seb csak nehezen gyógyul, meghogy rákokozó, dehát az ifjúság ifjúság.

A radárkezelőknek periszkóp is állt rendelezásükre, amin keresztül láthatták a célt, de a közeli környezetet is. Ennek segítségével kézzel is irányíthatták a készüléket. Az egyik bajtárs véletlenül rájött, hogy ha valakinél fényképezőgép van s abban (az akkor még divatos) magnéziumszálakkal töltött villanókörte, ha a kis radárral megcélozzák, a lámpa ellobban. Nosza, tüstént körtéket ragasztottak szalaggal a rohamsisakukra (az acél jól földel), s akár száz méterről is elsütötték azokat. Hogy ez a sisakban parádézók pici agyában bajt okozhat, az nem jutott senkinek eszébe.

Én viszont felfigyeltem egy furcsa jelenségre: hogy a sirályok lehetőleg elkerülik a bekapcsolt radarkészülékeket, s hogy közelükben idegesen viselkednek. Megpróbáltam néha célba venni egy-egy madarat. Csodák csodája, a radar rátapadt és követte a sirály minden rebbenését. Az ágyúk is ráálltak, ha be voltak kapcsolva a szervómotorok. A sirály ilyenkor egészen megőrült, vergődve röpdösött ide-oda, fel és le, de csak nem tudott kitörni a sugárzásból.

Ezt a megfigyelésemet jelentettem is, dehát komoly ohioi tisztek nem foglalkoznak sirályokkal.

A hadsereg egyébként mindig is tagadta, hogy a radar mikróhullámú sugárzása káros hatással lenne a környezetében levő élőlényekre. Hazudni viszont hazafias okokból néha kell...

Csak parányi adalék mindez a Zengő-vitához. Lehet, hogy jelentéktelen. De talán érdemes lenne a magyar környezetvédőknek, akik eddig tudtommal csak az építkezés ellen tiltakoztak (erdei utak építése, erdőirtás, stb.) azt is tisztázni, hogy mi lesz a madárkákkal, az őzikékkel s egyéb állatokkal, nomeg az arra vándorló természetjárókkal, a közeli lakosokkal - lesz e rájuk a szuperradar valamilyen rossz hatással? Mert ez a készülék több nagyságrenddel erősebb lesz, mint amivel én játszottam azelőtt ifiú elmével...

Éltető Lajos
Portland, Oregon