In Memoriam  :: Papp László: Egy áldozatos életről ::

In Memoriam Közölte lelteto Időpont: 2005. november 21., hétfő, 04:00 PST (795 olvasás) Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  


Megemlékezés Hajdú K. Györgyről, Camp Kilmer polgári parancsnokáról.
Most érkezett a hír, hogy Haydu (Hajdú) K. György eltávozott közülünk. Akik emlékeznek a Camp Kilmer-i táborra ahol az 56-os magyarokat fogadták, tudják, hogy ő volt New Jersey kormányzója megbízásából a menekült tábor polgári parancsnoka.

Gyurka a Pest megyei Erdőkertesen született, Fót mellett. Apja kivándorolt Amerikába, akit felesége 1929-ben két gyermekével követni akart. Sajnos az anyát a tüdején talált fertőzés következtében nem engedték be az országba, így a gyerekek nélküle érkeztek meg, remélve, hogy a család rövidesen egyesül. Ez azonban soha sem sikerült. György és fiatalabb testvére, Zoltán anya nélkül nőtt fel. Apjuk gépmühelyében tanulták a mesterséget, aztán 1938-ban az apa megbetegedése következtében maguk vették át a Newark-i mühely vezetését.

A Mount Bethel-be áttelepült üzem a háború alatt gyárrá nőtt és számos fontos szabadalommal New Jersey állam egyik jelentős ipari létesítménye lett. Györgyöt elismert társadalmi tevékenysége következtében mint az amerikai magyarság egyik jelentős vezetőjét ismerték. Először az Amerikai Magyar Szövetség, majd a Magyar Amerikaiak Országos Szövetsége elnöke volt. Mi személyesen akkor találkoztunk először, amikor az 1956-os forradalom évfordulóján ő a Carnegie Hallban mint ünnepi szónok szerepelt, én pedig a magyar Diákszövetség képviseletében beszéltem. Kapcsolatunk azóta töretlenül megmaradt, augusztusban még személyesen küldte el nekem újonnan megjelent angol nyelvü könyvét.

A “HUMANITARIAN, The George K. Hajdu Story” egy szorgalmas és áldozatos élet alakulásáról számol be. Számos alapítványt és szervezetet támogatott. Hűséges társa és segítője, Dr. Lengyel Alfonz, ismertette a Tessedik Sámuel Szülőotthon, a Debreceni Egyetem Gyermek Leukemia Kutató Intézet, a Szellemi Védegylet, a Longevity Alapítvány, az erdélyi Traktor Akció és más intézményekkel kapcsolatben végzett munkáját és sikereit.

Könyvében Haydu György beszámol arról a történelmi jelentőségű eseményről, amikor Povl Bang-Johnson dán diplomata, aki az Egyesúlt Nemzetek Menekültügyi Megbizottja volt, neki adta át a forradalom utáni tanúságtevők névjegyzékét, amelyet Johnson nem volt hajlandó kiszolgáltatni a Szovjet követelésnek. Ezért Johnson az életével fizetett, Haydu pedig csak sebesülések árán menekült meg az ellene is elkövetett orvtámadástól. Kérdésemre ezzel kapcsolatban a múlt hónapban kelt levelében arról értesített, hogy a névjegyzék végül az FBI kezébe került.

Haydu György 1956 decemberétől 1999-ig, 43 éven át folyamatosan jelentette meg angol nyelvü hírlevelét az amerikai magyarság tevékenységéről, az utolsó időben Florida-i otthonából. Amikor ezt idős kora és egészségi állapota miatt abba kellett hagynia, azt írta: “Választásainkat ebben a nem-teljesen tökéletes világban kell meghoznunk, ahol az idő egy megfizethetetlen érték.” Arra is figyelmeztetett, hogy “őrízzük a magyar hagyományokat gyermekeink, unokáink és a jövő nemzedék számára.” Ő hosszú élete során magyarságát megőrízte és “a hitet megtartotta”.


Papp László

Papp László: Egy áldozatos életről | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Nem a mi dolgunk igazságot tenni.
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.

-- Reményik Sándor

Látogatók
Jelenleg 15 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2008. máj. 13., 11:25