Holidays  :: Az első karácsony ::

Holidays Közölte lelteto Időpont: 2005. december 20., kedd, 23:12 PST (814 olvasás) Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  


Ez a názáreti Jezus élettörténete, a majd kétezer esztendővel ezelőtt élt prófétáé, akiről halála után buzgó férfiak könyveket írtak : evangéliumokat, azaz örömüzeneteket. Azokba belefoglaltak mindent, amit róla megtudhattak; de ez a minden néha kevés: a bizonytalanságban hagy; mÁskor meg túl sok: megzavar. Jámbor, együgyű lelkek el sem igazodhatnak bennük, s a tudósok is csak úgy, ha magyarázzák. Ahányan vannak, annyiféleképpen. Akkor pedig hol marad a hivő ember lelki épülése?

Én, kései evangélista, két úrnak fogadtam szolgálatot : az igazságnak, meg a hitnek. Nem ellenségei ezek egymásnak. Igazság útján addig haladtam, amíg magamnak képet nem alkottam : ez Jézus. De ki állhat jót a végső igazságról? Talán másnak van igaza, talán egyikünknek sincs. Az arcot azonban, melyet az evangéliumokból előragyogni láttam, most hivő embereknek megmutatni akarom. Ime, az ember . . . . . . Legendák ködébe vész a Jézus születése. Parancsot küldött Augustus, a római császár birodalma minden tartományába, az egyik tengertől a másik tengerig, hogy a föld minden lakóját összeírják. Hadd tudja meg, hány ember féli az ő hatalmát.
A kis Zsidóországba is eljutott a parancs. Nosza, lett sürgés-forgás, lótás-futás ! Asszonyok útravalót csomagoltak, férfiak szamarakat nyergeltek, hogy mindenki oda utazzék, ott írassa össze magát, ahonnan a családja származott.

A názáreti ácsmesternek, Józsefnek Betlehembe kellett mennie, mert az ő családja, a híres Dávidcsalád, amelyből királyok is születtek, abból a távoli városkából való volt. Fiatal feleségét, Máriát féltő gonddal ültette a szamár hátára, s négy napig rótták az utat hegyen föl, völgyön le, amíg egy este, holdvilágos, csillagos este Betlehembe megérkeztek.

Egyik háztól a másikig jártak; egyik vendégfogadó után a másikba kopogtattak be: éjjeli szállást csak nem kaptak sehol. Telve volt a város messziről jött vendégekkel. A végén is mit tehetett egyebet szegény József? Hideg éjszakában kint csak nem hálhattak, bekéredzett egy istállóba a városka szélén. S puha szalmán, kérődző állatok teste melegében, ott adott életet Mária az ő elsőszülött fiának, a kicsi Jézusnak. Jászolba fektette, altatta, etette drága szép Mária az ő kedves fiát, a kicsi Jézuskát.

Nagy fényesség támadott a kicsi Jézus feje körül. Nem is fért el az a nagy fényesség a kicsi istállóban. Kiáradott az ajtó hasadékán, nekifutott a nagy pusztaságnak, ahol pásztorok csendesen nyájaikat őrizték.

A pásztorok erősen megrémültek a fényesség láttán. De akkor hirtelen szózatot hallottak: Ne féljetek!
- Ime, nagy örömet hirdetek nektek, Mely az egész népnek öröme leszen. Ma született nektek a Megváltó Dávid városában.
S angyalok serege jelent meg előttük, akik ezt énekelték :
- Dicsőség a magasságban Istennek ! A földön békesség s az emberek közt jóakarat.

A pásztorok bezzeg nem vártak biztatást. Bundáikat nyakukba vetették, sebesen megindultak a város felé. Megtalálták az istállót, megtalálták Máriát is a gyermek Jézussal. Ottan leborultak, a földre borultak, s úgy dicsőítették az Istent, aki nekik s az egész világnak bűneikből, gonoszságaikból szabadítót küldött.

Balázs Ferenc, Közérthető evangélium

Az első karácsony | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.

-- Weöres Sándor

Látogatók
Jelenleg 11 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2008. máj. 17., 13:13