1956  :: Papp László: 1956 öröksége I. ::

1956 Közölte lelteto Időpont: 2006. augusztus 24., csütörtök, 22:53 PST (667 olvasás) Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  


Magyarországon 35 évig nem lehetett beszélni a forradalomról, legfeljebb gyalázkodással emlegetni az “ellenforradalmi bandákat”. A következő 14 év alatt a megemlékezések főleg politikai csatározásokra, az emlékezők egymásra való acsarkodására adtak lehetőséget. Most a „nagy évforduló” elindította a könyvek, visszaemlékezések, emlékműállítások özönét. Kérdezhetnénk, hogy mi a nyugati diaszpóra szerepe az ünneplésben?
Az 56 utáni elnyomás, majd a „puha-diktatúra” lélekölő éveiben a nyugaton élők, ezek között is nagyrészt az amerikai magyarok voltak azok, akik a forradalom lángját, üzenetét ébren tartották, ismertették a világgal. Elismeréssel emlékeztek meg erről a hazaiak is, politikai álláspontjaiktól függetlenűl.

Ne feledjük el, hogy a forradalom egyik legfőbb követelése volt a többpárt- rendszer, a demokratikus véleménynyílvánítás lehetősége. Ezért tévednek azok, akik ma azzal érvelnek, hogy a forradalom győzelme káoszt és politikai belharcokat hozott volna magával. Az igazság az, hogy a megosztottsággal terhes magyar történelem során a két forradalmi időszak volt az, amikor az ellentétes véleményű politikai ellenfelek is együtt tudtak működni a haza érdekében. Így volt ez az 1848-as kormányban, ahol Széchenyi, Kossuth, Deák és a többiek félre tudtak tenni minden különbséget. Így volt ez 1956 októberében is, ahol a kormányban Nagy Imre mellett ott volt Tildy, Bibó, Kéthly Anna, akik egy olyan nemzeti egység lehetőségét valósították meg, amiről a mai megosztott világban csak álmodni lehet.

Ilyen „nemzeti egység” jött létre itt New Yorkban az „1956-os Magyar Forradalom 50 éves Emlékünnepét Szervező Bizottságban” is. Ott vannak ebben a forradalom résztvevői mellett a régebbi és újabb emigránsok, a második generáció tagjai, és ott vannak a Magyar Köztársaság diplomáciai képviselői is. Így is van ez jól, hiszen a New York-i Konzulátus nem politikai pártokat, hanem a demokratikusan, a forradalom követelése szerint, szabadon megválasztott kormányt, a „magyar hazát” képviseli itt Amerikában.

Az október 15-i megemlékezés rendezői ebben a szellemben hívják, várják a New York környéki magyarokat, azok családját és barátait az ünnepi eseményre. Mutassuk meg az óhazának is, hogy lehet méltó összefogással ünnepelni anélkül, hogy, politikai véleménykülönbség megosztana bennünket.

Papp László


Papp László: 1956 öröksége I. | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Nem a mi dolgunk igazságot tenni.
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.

-- Reményik Sándor

Látogatók
Jelenleg 17 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2008. júl. 20., 21:34