In Memoriam  :: Megemlékezés a South Bend-ben elhúnytakról ::

In Memoriam Közölte Takács_Tihamér Időpont: 2007. október 20., szombat, 16:21 PST (271 olvasás) Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  


A South Bend-i Cédrus ligeti temetőben nyugvó egykori honfitársaink lelki üdvéért imádkozunk a 2007. október 28-án de. 10 órakor kezdődő szentmisén a kapuvári plébániatemplomban!

Ez év április 27-én "Emlékezzünk a South Bend-iekre, egykori földijeinkre!" cím alatt arról írtam a MBK honlapján, hogy mily sok magyar sírfeliratra leltem South Bend-ben a Cédrus ligeti temetőben. Ebben az írásomban aggályomat fejeztem ki afelett, hogy vajjon létezik-e még valamilyen egyesület, szervezet, mely összefogná South Bend magyarságát, hogy az első magyar bevándorlók megérkezésének 125. évfordulóját őseikhez méltóan megünnepelhessék.

Mindenesetre bennünket, itthon maradottakat most nem az ünneplés, hanem a gyász hangulata tölt el, amikor arra gondolunk, hogy honfitársaink ezrei, tízezrei hagyták el csoportosan hazájukat úgy, hogy soha többé nem térhettek vissza, s elfáradt testük nem találhatott végső nyugalmat szülőföldjük takarója alatt. South Bend Cédrus ligeti temetőjének egyik síremlékén a következő feliratot találtam:

„ITT NYUGSZIK AZ ÚRBAN HORVÁTH FERENCZ SZÜLETETT 1844-BEN MÁRCZIUS 3-IKÁN HEGYKŐN ÉS AMERIKÁBA JÖTT 1882 BEN, OKTÓBER 28-ÁN. MEGHALT VASÚTI BALESET ÁLTAL 1899-BEN, DECZEMBER 21-ÉN. „

Tehát idén október 28-án lesz 125 éve annak, hogy az első Győr-Sopron megyei (és velük együtt más megyebeliek, nagyobb számban még Bácskából) kivándorlók egyike megjelent South Bend-ben.

KapuvarRK.jpg Közülük sokan éppen a kapuvári járásból, ezen belül is számosan Kapuvárról indultak el a nagy útra. Ezért is éppen 2007. október 28-án a kapuvári plébániatemplomban a de. 10 órakor kezdődő szentmise keretében a South Bend-i Cédrus ligeti temetőben nyugvó egykori honfitársaink lelki üdvéért imádkozunk. A szentmisét Radó Tamás Kapuvár városplébánosa mutatja be. Kérem e honlap olvasóit, hogy csatlakozzanak hozzánk imádságukkal, s kérjük együtt az Urat, adjon végső megnyugvást mindazoknak, kik megtérve Teremtőjükhöz, idegen földben várják a boldog feltámadást.



Megemlékezés a South Bend-ben elhúnytakról | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

-- Weöres Sándor

Látogatók
Jelenleg 12 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2008. máj. 13., 09:31