Magyar Baráti Közösség

Elmélkedések  :: Éltető Lajos: Július 4. ::

Közölte elajos Időpont: 2008. július 04., péntek, 11:47 PST (744 olvasás)     

Július negyedike. Amerika legamerikaibb ünnepe: a Függetlenség Napja. Az ünnep a Függetlenségi kiáltvány philadelphiai kibocsátására emlékeztet. De kitől, mitől akarták a telepesek magukat függetleníteni? A néphit szerint az angol anyaországtól, amely elnyomta, kihasználta amerikai gyarmatait, katonai erőszakkal. London bevezette a jogtalan forgalmi adót. Vörös zubbonyos német bakáit családoknál szállásolta el. S ha nagy volt emiatt a zavargás az utcán, a tüntetők közé lövetett.  

De többről volt szó Philadelphiában, mint az Angliától való, fájdalmas elválásról.  Mert Amerika a régi Európától függetlenítette magát: politikai, társadalmi kasztrendszerétől, bizonyos értelemben még a történelmétől is.   Ezt pár évvel később rögzítették az alkotmányban. Köztársaságot alkottak, a felvilágosodás eszméje szerint eltörölték az öröklődő arisztokráciát, megszüntették az egyházak diktatúráját. Bevezették azt az elvet (amit mi is magunkévá tehetnénk), hogy itt  törvények uralkodnak, nem emberek.
Az amerikai forradalom kihatása először Európára, majd Latin-Amerikára felmérhetetlen.  A francia forradalom innen tanult (jóllehet már azelőtt is erős volt a liberális amerikai és francia gondolkodók kölcsönhatása), később francia közvetítéssel minden forradalmi mozgalom és küzdelem az amerikai mintát tartotta szem előtt. Hogy ezek sokszor diktatúrába süllyedtek szomorú tény, de ez nem az amerikaiak bűne.

A néphit szerint az amerikai forradalom a modern demokrácia kezdete.  Ám ez nincs így.  A feketéket eleve kizárták a társadalomból (a szabadokat is), a nőknek kuss volt a nevük, a szegény embereknek szintén. A szavazati jog ugyanis birtokhoz volt kötve. Az európai típusú nemességet itt a vagyon arisztokráciája váltotta fel. Demokráciáról csak sokkal később lehetett beszélni, a múlt században, de akkor se a francia égalité gyakorlatáról.

Július 4 tehát egy új kezdetet, új világot szimbolizál, függetlenséget Európától, az európai múlttól.

Eljött az ideje annak, hogy mi is amerikaiakként, azaz amerikai magyarokként üljük meg ezt az ünnepet: hogy deklaráljuk függetlenségünket Európától, Magyarországtól. Mert az foglalkoztat minket szinte kizárólag, hogy mi történik „otthon”, miközben itteni magyar életünkkel alig törődünk.  Fontosabb barátainknak Orbán és Gyurcsány, pro és kontra, mint itteni egyházaink, cserkészetünk - vagy az MBK - sorsa.  Orbánért képesek vagyunk belerúgni mindazokba, akik nem akarnak részt venni a messiásadventben. Egész világnézetünket a magyarországi politika determinálja, az köti le figyelmünket; mintha itt nem tanultunk volna semmit. Pedig az itteni tapasztalatunk Magyarország számára is hasznos lehetne.

Végül érdemes összehasonlítani az amerikai ünneplést március 15-tel, amit a magyar megfelelőjének tartunk.  Az itteni vidám családi örömünneppé lett, piknikké,  flekken-  és virslisütéssel, petárdákkal. Nálunk előadás a „nagyközönség” előtt, legtöbbször unalmas dumával, gyerekszavalókkal, Petőfivel,  Kossuthtal, ósdi politikával, szomorúsággal.  Megünnepeljük bukásunkat, s az amerikai magyar ifjúság nem érti, miért.