Magyar Baráti Közösség

Történelmünk  :: Sztáray Zoltán: Számonkérés ::

(1903 olvasás)     

Régi levelezésemet  kapargatva kezem ügyébe kerültek  azok a levélváltások,  amelyeket  annak idején -  mert úgy tűnt, elérkezett az ideje -  Göncz Árpáddal és Antall Józseffel követtem el az egykori recski kényszermunkások érdekében.  Mindkettőt ismertem, mi több, Göncz még barátom is volt.  Ám ő később  mégis mellénk állt, ő  avatta fel a későbbi Recski  emlékoszlopot,  emlékparkot.              

Ebben az időben a zsidók kárpótlása már napirendben volt és említések történtek a Szovjetunióból hazaengedett  katonákról is. (Kivétel a Tisza gátnál dolgoztatott törzstisztek esete, akiket az oroszok hazaengedtek, a magyarok a határon lefogtak.)          

Ám semmiféle említés nem történt  többek között arról, hogy  valaha is létezett Recsk, jóllehet, már a rendszerváltás előtt elindítottam a Recski Szövetséget.  Áttörés akkor történt, amikor nem különösebben barátságos levelet írtam  a már miniszterelnök Antall Józsefnek, hogyha nem ismerik el Recsk egykori létezését, nemzetközi fórumokhoz fordulok és nyilvánosságra hozom a magyar kormány  viselkedését, hallgatását.  Ez az akcióm bevált,  Antall József utasítást adott beosztottjainak, hogy a volt recski kényszermunkásoknak adjanak igazolást.  Ezt az utasítást több, mint fél esztendeig beosztottjai  szabotálták és csak még erőteljesebb fellépésemre sikerült  ... a három és félesztendei sikertelen kisérletezés után megkapnunk személy szerint az igazolást.  Ennek szabotálására volt még egy kísérlet, amikor az egyik - az igazolásokkal megbízott -  kormányképviselő  úgy akarta elintézni az ügyet, hogy a volt recskieknek adott volna valamilyen igazolást, ám nem említve, hogy kényszermunkások voltak Recsken.  Ezt az igazolást visszaküldtem azzal, hogy nem ezt kértük.           

Nos,  időközben  arra a következtetésre jutottam, hogy a  részleges rendszerváltás idején a magyar kormány elismerte a zsidókkal történt szörnyűségeket,  elismerte a hadifogságot, ám  Recsk és a többi büntetőtábor létezését nem.  Letagadhatatlan ok, az utóbbiakat nem a németek, nem az oroszok, hanem a magyarok követték el.  És ezt elismerni?          

Nem tudok arról, hogy a mindenkori magyar kormányok számon kérték volna  azokat, akik bizonyíthatóan  társadalomellenes akciókat követtek el évtizedek során. Némi kivétel az egykori  kommunista vezetők, potentátok rövid ideig tartó bebörtönzése volt.          

Említenem kell a magyar társadalom  viselkedését is.  Szabadulásunk után holmi páriáknak néztek bennünket.  Örüljünk, hogy nem kell követ törnünk Recsken és  jómagam a Dinamó  gyárban éjszakai munkában esztergályozhatom az öntvényeket.  Volt egyetemi társaim nem ismertek meg.  Veres Péter, akit annak idején nekem sikerült az egyik katonai kórházba felvétetnem, hogy rendbe hozzák a fogát, kétszer is megszökött előlem a miniszteri hivatalában, hogy ne kelljen velem találkoznia.          

Felejteni?  Éjszaka a világ végén is a recski őreink rúgásaira ébredek.