Magyar Baráti Közösség

UnitáriusEgyházunk  :: Milványi Cseszneky Miklós: Párbeszéd ::

(2467 olvasás)     

­A magyar lelkületű unitarizmus Éltető Lajos szerint három alapelven nyugszik: szabadság, türelem és józan ész. Az unitárius szentháromság azonban nem létezhet a kovász szerepét betöltő párbeszéd nélkül. A szabadság mások meghallgatására irányuló készség nélkül a hordószónokok szabadsága: mindenki elmondhatja a véleményét, s ki-ki csatlakozhat a számára szimpatikus táborhoz, de az eltérő véleményű csoportok tagjai nem érintkeznek egymással, nem alakul ki közöttük a gondolatok cseréje, nincs érvelés, az argumentumok szerepét dogmává merevedett hitigazságok helyettesítik. A dialógust nem ismerő illetve elutasító közösségek valójában nem szabadok, lehetőségeik egy jelentős részéről önként lemondtak, s mémjeik rabszolgáivá váltak.
A párbeszéd nélküli türelem érdektelenség. Aki nem kész arra, hogy meghallgassa a másik véleményét, úgy, hogy közben felvállalja saját meggyőződését, az nem tiszteli embertársát, nem türelmes, legfeljebb indifferens. A józan ész egyik lehetséges angol megfelelője, common sense, rendkívül kifejező: közös észlelést, egy közösségen belül kialakult s általánosan elfogadott értelmezést jelent. Common sense azonban csak csak úgy jöhet létre, ha a társadalom tagjai között létezik a nyílt párbeszéd, ahol nem csupán az egyének vagy egyes elkülönült szegmensek szajkózzák csalhatatlannak hitt meggyőződésüket, hanem jelen van az odafigyelés, a meghallgatás készsége is.
­

­­Az elsősorban politikai szimpátiák alapján polarizált magyar társadalomban talán azért nem tud érvényesülni az unitárius alapelvek triásza, mert az évszázadok során kialakult és rögzült beteg mémek megakadályozzák a párbeszédet. A magyar történelmi emlékezet mindig hajlamos volt arra, hogy a konfrontációt vállaló és azt a végsőkig élező személyiségekkel azonosítsa a nemzetet. Szinte minden magyar városban találunk Rákóczi nevét viselő közterületet, de a hazai alkotmányosság megőrzése érdekében józan kompromisszumot vállaló Károlyi Sándor nevét hiába keressük az utcanév-táblákon; nagyszüleink Kossuth apánk képmását házioltárként tisztelték, de vajon hány hajlékban találtuk volna meg az elmúlt fél évezred legvirágzóbb magyar korszakának alapjait a párbeszéd és kiegyezés révén biztosító Deák Ferenc portréját? A dialógus napjainkban sem kelendő a politikai, gazdasági és morális válságtól sújtott Magyarországon. A meghatározó politikai erők nem hajlanak a párbeszédre, a hozzájuk kötődő holdudvarok kölcsönösen negligálják egymást, s a pártpreferenciák alapján kialakult szekértáborok hívei vallási fanatizmussal ragaszkodnak egyolvasatú világukhoz: az "ellenséges" táborhoz tartozó médiumokról nem vesznek tudomást, néhány üdítő kivételtől eltekintve nincs szabad fórum a vélemények racionális ütköztetésére, a közéleti sajtó elsődleges célja a propaganda és nem a párbeszéd. A dialógusnak nem feltétele az egyetértés, de a (társadalmi) béke elengedhetetlen kritériuma a párbeszéd, melynek hiánya (polgár)háborúhoz vezethet. Az egyik legjobb példa minderre a kubai rakétaválság nyomán létrehozott forródrót a Fehér Ház és a Kreml között: Kennedy és Hruscsov nyilván nem sok kérdésben osztották egymás álláspontját, de felismerték, hogy a párbeszéd hiánya katasztrófához vezethet.

A dialógus unitárius keresztény megközelítése nem lehet teljes a Názáreti Jézus életének és tanításának vizsgálata nélkül. A kereszténység két évezredes története során nem egyszer próbálták meg a galileai prófétára hivatkozva lehetetlenné tenni a párbeszédet, holott az evangéliumokban kirajzolódó Jézus másokat meghallgató, az ellenségnek tartott rómaiakkal és a kitaszítottakkal is szóba elegyedő párbeszéd-ember. A másokkal való eszmecsere azonban nem jelent önfeladást, Jézus nagyon is határozottan képviseli saját álláspontját a szadduceusokkal és a farizeusokkal szemben, de sosem tér ki a párbeszéd elől. Jézus valódi ellenségei nem a főpapok és az írástudók, hanem a zelóták. A zelótának nincsenek kérdései, csak válaszai, s kérdések, azaz a másik emberre való nyitottság nélkül nincs párbeszéd. Amikor a vélhetően zelóta kötődésű Júdás felismeri, hogy a szamárháton érkező ember fia nem az általa várt politikai messiás, árulóvá lesz. Jézust, a párbeszéd-embert keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad, s ma is megjelenik, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, hogy párbeszédet folytassanak a szabadság, a türelem és a józan ész szellemében.­