In Memoriam  :: Nagy Károly: Fekete Pál (1925 - 2009)  ::

In Memoriam Közölte Kovacs_Istvan Időpont: 2009. szeptember 09., szerda, 05:00 PST (2241 olvasás) Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  


­Kedves Tagjaink, Barátaink!

Amerikai Magyar Öregdiák Szövetségünk, Bessenyei György Körünk számára immár a búcsúzás, a gyász esztendejévé válik ez az év.

­Boros Lajos, Király Béla és Püski Sándor tagjaink május 9-i július 4-i és augusztus 2-i elhunyta után most Fekete Pál alapító tagunk haláláról kell értesítsünk Benneteket: szeptember harmadikán állt meg hirtelen a szíve floridai otthonukban, Éva felesége oldalán.

­

­Akkor is egymás mellett voltak, amikor 1956. október 23-án este a Kossuth tér sötétjében az újság-fáklyák pislákoló lángjait élesztgetve kiáltották a tünteto tömeggel Nagy Imrének azt, hogy “nem vagyunk elvtársak”!

Azon a nagygyulésen is jelen volt munkahelyén, a Beloiannisz gyárban, amely Rácz Sándort 1956. november 17-én megválasztotta Nagy-Budapest Központi Munkástanácsa elnökének.

Mindig büszkén mutatta az Irodalmi Újság 1956. november másodiki eredeti példányát Illyés Gyula “Egy mondat a zsarnokságról” címu versével, és Németh László “Emelkedo nemzet” c. írásával, amit a forradalom Szovjet vérbefojtása utáni menekülésükkor féltve orzött ereklyeként magukkal hoztak az Egyesült Államokba.

Amerikában a Johnson and Johnson vállalatnál dolgozott, közben a Rutgers Egyetem esti kurzusaira is beiratkozott.  Ekkor lett egyik alapító tagja a Magyar Diákok a Rutgers Egyetemen nevu szervezetünknek, majd 1960-ban az annak munkáját folytató Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Körünknek.

Tanárno felesége, Éva a Szövetség Hétvégi Magyar Iskolájában tanított, gyermekeiket is minden szombat délelött elhozták magyar nyelvet, kultúrát tanulni az iskolaévek folyamán.

A Szövetség kiállításainak – magyar népmuvészet, Domján János, Szalay Lajos, Csernus Tibor – szakérto szervezoje, megrendezoje is Fekete Pál volt az Egyetemen.  Eloadássorozatunk, és “Tanúk-Korukról” címu szóbeli történelem, szabadegyetemi “oral history” dokumentum programunk szervezésében is vezeto szerepet vállalt.

Felmérhetetlen értékü önkéntes összmagyarságszolgáló munkásságát mindig a felelosségtudat, a minoségigény, a megbízhatóság, a baráti közösség iránti szeretet, a magyar nemzet jövoje jobbítására törekvo kötelességérzet jellemezte.

Emlékét megbecsüléssel, tisztelettel értékelve, jó baráti szeretettel megorizzük.

Feleségének: Évának, gyermekeiknek: Eszternek és Ákosnak és unokáiknak oszinte részvétúnket, együttérzésünket küldjük.­

Szomorú szeretettel, Szövetségünk tagsága nevében is,

Nagy Károly

MAGYAR ÖREGDIÁK SZÖVETSÉG — BESSENYEI GYÖRGY KÖR
HUNGARIAN ALUMNI ASSOCIATION
Post Office Box 174, New Brunswick, NJ 08903 USA
www.hhrf.org/bessenyei/magyar.htm

­

Nagy Károly: Fekete Pál (1925 - 2009) | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.

Re: Nagy Károly: Fekete Pál (1925 - 2009)

(Értékelés 1)
Írta: FülöpL (Fulop_Laszlo@mbk.org) Időpont: 2009. szept. 11., 19:35
(Felhasználó adatai  | Üzenetküldés 
Kedves Karcsi!

Köszönjük a Fekete Pali életéröl szóló rövid összefoglalót. Szimpatikus, kellemes úriembernek ismertem meg, akivel a magyar-amerikai együttmüködésröl való beszélgetéseink során egyeztünk meg, hogy igen hasonló céljaink voltak. Sajnos, azonban beszélgetéseink témái - talán az idô rövidsége miatt - nem terjedtek ki az 1956-os eseményekre.
Akkor együtt emlékezhettünk volna a Parlament elötti téren tüntetô tömegre, ahol a közel félmillió ember között mindketten ott voltunk, s valószinü együtt kiabáltuk, Nagy Imre kissé félszeg megszólítására: "Itt nincs elvtárs! Csak polgártárs van!" Legfeljebb a tér más helyéböl. Ez a jelenet is benne van az elsô nap történetében, ahogyan én azt megéltem, s megirtam a "Kései jelentés" c. sztoriban (megjelent az MBK honlap; Szivárvány és "56 történet" c. könyvben). A történetbeni "Andris" az én voltam.

De, ami még érdekesebb, hogy az "öt nap szabadság" alatt sógorommal (Dr. Galló Árpád, Auto Motor segédszerk. késöbb Actonban, Boston mellett laktak) valakik a New York palota tornyába irányitottak bennünket; azt hittük, ott fegyvert kaphatunk. A torony egyik irodájában Obersovszky Gyulához irányitottak, aki ott szerkesztette a felkelés egyik újságját. (Már nem emlékszem az újság nevére. Nehány szám jelent csak meg belôle.) OGy onnan elküldött bennünket a Magyar Optikai Müvek (MOM)-ben tartandó budapesti munkástanácsok 2-napos gyülésére, azzal, hogy ott jegyzeteljünk és a jegyzeteket hozzuk el neki.
A nagygyülés a gyár nagy, különálló épületében lett megtartva. Számomra ez a gyülés nagyszerü élmény volt. Az élményt nekem a munkások okos, józan és elôrelátó felszólalásai adták. Sajnos, akkor már a szovjet tankok haladtak befelé az országba, s az elörehaladásukról tájékoztató napi jelentésekböl mindenki sejtette, hogy elsôdleges céljuk Budapest lesz. A második napon a munkástanácsok megválaszottak egy vezetô csoportot, s ezek élére az egyik, körültekintô munkás kiküldöttet választották. Azt hittem, az volt Rácz Sándor. De ez október utolsó és november elsô napján lehetett. Ott szavazták meg a munkástanácsok, hogy addig sztrájkolnak, amig a szovjet csapatok megszállva tartják Magyarországot. Az általános sztrájk kb. 2 hónapig tartott, talán a leghosszabb és legszélesebb-körü az addigi magyar történelembem.
Meglehet, hogy Fekete Pali ezen a gyülésen volt jelen?

Szeretettel üdvözöl, FLaci - Agnes nevében is.

Laszlo G Fulop
Architect & Planner
HAC Vice President
MBK Past President
MH Past President, Secy & PR
laszlofulop@comcast.net
Minneapolis, MN 55436

Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése,
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel.
Ekkép vándorlok az országuton,
Mely puszta, vadon,
vándorlok csüggedetten
Az örökké tartó jelenben.

-- Petőfi

Látogatók
Jelenleg 10 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2012. febr. 07., 06:19