Történelmünk  :: Papp László: 56 üzenete ::

Történelmünk Közölte elajos Időpont: 2009. október 25., vasárnap, 10:41 PST (1621 olvasás) Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  


Papp László emlékezője a New York-i fiatalok emlékhangversenye alkalmából, 2009. október 23-án.

A elmúlt két évszázad magyar forradalma azzal kezdődött, hogy a fiatalok nem törődtek bele a szabad vélemény elfojtásába. 1848 -ban Petőfi és a „Márciusi ifjak” szabad sajtót követelve foglalták le a Heckenast nyomdát, hogy közzé tehessék a Nemzeti dalt, meg azt a 10 követelést, amelyben kinyilvánították: „Mit kiván a magyar nemzet”.
 
1956-ban az egyetemi hallgatók azt akarták, hogy a rádió olvassa be  és tegye mindenki számára megismerhetővé azt a 16 pontot, amelyben szabadságot követeltek.  Megszabadulni a kommunizmus, meg a Szovjet csapatok uralmától.
 
A zsarnokság válasza mind a két esetben sortűz, elnyomás, terror volt. Félt a szabad véleménytől, az igazság kimondásától. De ahogy azt a történelem igazolta: a katonák, tankok, börtönök, bitófák nem tudták megakadályozni a szabadság végső győzelmét. Ha sokáig is kellett várni a magyar forradalom győzelmére, 1956 harca végül is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elszakadjanak a szögesdrótok, leomoljanak az elválasztó falak és a vélemény szabad lehessen.
 
Ma mindannyiotok mellényzsebében ott van a „szabad sajtó”. Egy kattintással világgá röpíthetitek véleményeteket, gondolataitokat, híreiteket. A zsarnokság ma ugyanúgy fél ettől, mint 50 vagy 150 évvel ezelőtt, de hiába akarja elfojtani, üldözni a szabad szót, nem tudja többé elhallgattatni azt. Nem tudja megtagadni, hogy az emberek őseik nyelvén szólhassanak, hogy szabadon társuljanak, éljenek.
 
Itt van a ti nagy  alkalmatok, de ugyanakkor felelősségetek is. Tudjatok élni a szabad véleménynyilvánítás  lehetőségével. Megérteni azt, hogy  örökösei, részesei, letéteményesei vagytok annak, amit az 56-os magyar fiatalok egykor elkezdtek. Mert mindegy, hogy ott voltatok-e a pesti srácok között Budapest utcáin, vagy évtizedekkel azután születtetek. Minden magyar 1956 örököse volt és marad. Ahogy a költő, Faludi György azt vallotta, számunkra meghagyta:
 
Ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem - kijöttél velem..

 

* * *

 


Papp László: 56 üzenete | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.

-- Weöres Sándor

Látogatók
Jelenleg 12 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2012. febr. 07., 06:54