Hírek :: Papp László: Megmentett értékek ::
Közölte
elajos
Időpont: 2009. december 08., kedd, 15:32 PST
(2482 olvasás)
Az amerikai magyar templomok sorsa és az azokban felhalmozott értékek elvesztéséről írott cikkem sokak lelkiismeretét megmozgatta, cselekvésre ösztönözte. Ami azután következett, iskolapéldája lehetne annak, hogy a magyarok nem csak acsarkodni tudnak, de össze is tudnak fogni egy nemes cél érdekében.
Hogy az eseményeket és a munkában résztvevők szerepét visszapörgessük, hadd idézzem fel a történteket.
Tudjuk, hogy fogy az amerikai magyarság, és ezzel kapcsolatban a templomba járó hívek száma is sok helyen megcsappant. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a még működő gyülekezetek feje fölött el kellene adni a templomot. Pedig ez történik Cleveland-ben, ahol Lennon püspök, aki már számos templomot bezáratott, köztük magyar közösségek otthonait is, most az ottani magyarok szeretett egyházát, a Szent Imre templomot. szemelte ki eladásra. Emellett a már bezárt templomok kegytárgyait átadta egy árverés szervező cégnek, köztük gyönyörű magyar üvegablakokat. A hívek panaszát Böjtös László Cleveland-i tiszteletbeli főkonzul juttatta el hozzám. A cikkre felfigyelt Bartus László, aki azt magyarországi lapokban ismertette. Erre viszont a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarok ügyével foglalkozó szakállamtitkára, Gémesi Ferenc, kapta fel a fejét és jelezte a magyar állam érdekeltségét a legfontosabb amerikai magyar értékek megmentésében.
Ennek az összefogásnak az eredményeképpen léptünk kapcsolatba a kegytárgyak eladásával megbízott Cleveland-i cég, a “Henninger’s” vállalat képviselőjével és megállapodtunk a legfontosabb hét színes üveg ablak megvásárlásáról, azzal a céllal, hogy ezek amerikai magyar templomok, múzeumok és intézmények birtokába kerüljenek. Szomorú lenne, ha a magyar családok által templomaiknak ajánlott emlékek idegenek méltatlan kezére jutnának. Foroghatna sírjában Kerekes János, Bodnár Józsefné, Pándy, vagy Stetz család, a Szűz Mária Egyesület, meg a többiek, akik mind azt remélték, hogy adományuk örök emlékként marad meg a magyar hívek dollárjaiból épített templomokban.
A hét üvegablak a bezárt Lorain-i Szent László, a Barberton-i Szent Cecil és az Elyria-i Szent Szív templomokból került levételre. Az ablakok magyar szentek (Szent István, Szent László, Szent Erzsébet) képmásait ábrázolják, egy pedig a magyar címert a koronával és ISTEN ÁLD MEG A MAGYART felirattal.
Látható az ablakokon Szent István, amint “végső akarattal” felkínálja a koronát a “Magyarok Védő Asszonyának”, Szűz Máriának. Szent Erzsébet köténye, amint abban a szegényeknek szánt alamizsna rózsává változik, Szent László teljes lovagi díszben. Ezek az itteni magyar közösségek számára történelmileg és érzelmileg is jelentős értéket képviselnek. A Magyar Köztársaság miniszterelnöksége segítségével megszerzendő üvegablakok pályázat alapján kerülnek olyan amerikai magyar templomoknál, múzeumoknál vagy intézményeknél közösség számára elérhető helyekre, ahol azokat méltó módon megőrzik.
Egy nagy lépés történik most az itteni magyar értékeink megmaradása érdekében, de nem oldódik meg a nagyobb kérdés, a Cleveland-i Szent Imre templom sorsa. Itt Amerika legnagyobb magyar gyülekezetét fenyegeti az, hogy a püspök jövő év július elsején bezáratja a templomukat. Az már kiderült, hogy hiábavaló Lennon püspököt ostromolni, jobb belátását kérni. Minden jel szerint csak a Vatikán közbelépése segíthet. Nem tudjuk, hogy amikor pár hete Bajnai Gordon miniszterelnök XVI. Benedek pápánál járt, felvetette-e az amerikai magyarok kérését ? Kérdezzük, hogy Erdő Péter bíboros hajlandó-e és elég befolyásos-e, képviselni az amerikai magyar hívek ügyét ? Egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy a Szent Imre templom értékeit nem kell majd ugyanúgy visszavásárolnunk az árverésről , mint a mostaniakat.

| Papp László: Megmentett értékek | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás | ||
|
| ||
| Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért. |
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
-- Weöres SándorJelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.
A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:
To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.
