MagyarHete  :: Az MBK 2003-as találkozójának sajtójelentése ::

MagyarHete Közölte lelteto Időpont: 2003. szeptember 12., péntek, 23:22 PST (1048 olvasás) Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  


Alábbiakban közöljük a Magyar Baráti Közösség sajtótájékoztatóját a 2003 augusztusában megtartott magyar hetéről.

(NB: Orbán Viktor látogatása sajnos nem valósult meg, a végleges programban neve már nem szerepelt):

150 magyar gyűlt össze ismét a Reménység tó partján a világ minden tájáról, Oregontól New Yorkig, a Székelyföldtől Chicagoig, az MBK 2003 augusztusi találkozójára. A konferencia összekötötte a szellemi eszmecserét, a közösségi szolidaritást és a kulturális fejlődés kérdéseit.

A konferencia résztvevői úgy vélik, hogy magyarnak lenni, magyarul élni: etikai kerdes. A magyar életmód választása senkire rá nem erőszakolható, szabad emberek nemzeti azonosagtudata, kulturális viselkedése nem szabályozható. A magyarság választása a magyar jellem eredménye, arra pedig csak nevelni lehet mind az egyént, mind a közösséget. Ebben a nevelő munkában az MBK is cselekvő részt vállalt és vállal. A 2003-as konferencia ezt a meggyőződést tükrozte az előadók kiválasztásában is, és az összefogó téma - Örokségünk-Magyarságunk - szintén erre mutat.

Augusztus 17-én Somogyi Balazs gondnok üdvözölte a konferenciát, miután Nt. Kató Béla illyefalvi református lelkész istenszolgalatot tartott. Prédikációjában kiemelte, hogy senki sem veszhet el a magyarságnak, és hogy a fontos az, hogy mindenki állja meg a helyét ott. ahol él.

Az istenszolgálat után Balint-Pataki József, a Határontúli Magyarok Hivatalának elnöke tartott beszámolót az anyaország és a jelenlegi határokon kívül élő nemzettestek kapcsolatáról. Hozzászólások kapcsán felmerült az igénye újra az amerikai magyar valóság feltérképezésének. Ennek eredményeként egy intenzívebb kapcsolattartás lenne művelhető.

Augusztus 18-án Kató Béla az erdélyi magyarság helyzetéről, problemáiról és lehetőségeiről szólt. Valóságos példákon keresztül mutatta be a lehetőségeket és a megoldások mechanizmusát. Őt Dr. Kovács Ilona, az Országos Széchenyi könyvtár munkatársa követte, aki a könyvtár történelméről és a magyar szellemi örökség megőrzésében betöltött szerepéről tartott részletes előadást.

Másnap Dr. Kiss Erzsébet, a Duke egyetem tanára adott elő a kissebbségi életmód etikájáról. Hangsúlyozta a szabadság, a türelem, és a józan gondolkodás hármas elvét. Kiss Erzsébet előadását kerekasztal beszélgetés követte, melyen Kató Béla, Kovalszki Péter, Lauer Edit, Ludányi András és Szekeres Zsolt tárgyalt a nemzetiségi politikáról: a kettős állampolgárságról, a státusztörvényről, és az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdéseiről.

Augusztus 21-én a gyerekek szavalóversenye után Csesznegi Miklós számolt be az MBK szegedi megszervezéséről. Ezt követően közgyűlést tartott az MBK, melyen stratégiai terveket dolgozott ki a következő évre. Új feladatként az MBK részt akar venni a közösségfejlesztés munkájában, melyre állandó anyagi gyűjtési akciót is megszavazott, hogy segitséget nyújtson azon erdélyi falvak részére, melyek önerőből nem képesek lelkészüket és templomukat fenntartani. Úgyszintén lefektette a Kiss Sándor ösztöndíj alapjait, tanácsosokat jelölt a kovetkező évre szóló választásra, és módosításokkal elfogadta a hét zárónyilatkozatát.

Augusztus 22-én Kóka Rozália tartott kitőnő előadást a bukovinai székelyek történetéről és Szentkiralyiné Pignitzky Eszter beszámolt a clevelandi magyar regöscserkészek magyarországi és erdélyi falukutatásáról.

Augusztus 23-an az MBK ifjusága rendezett istenszolgálatot Lyle Ludanyi Csilla, Megyeri Csilla, Szilagyi Stefi es Swett Anikó közreműködésével,melynek keretén belül Éltető Lajos elmélkedett és Somogyi Balazs mondott búcsúszavakat.

A formális program keretén kívül a héten volt természetjárás, népdaléneklés, himzőszakkör, olvasókör. és párhuzamos angolnyelvű ismeretterjesztő program. Esténként szórakoztató műsorokat adtak Kóka Rozália, Kozsik Ildikó, Mécs Éva és a Dűvő Együttes.

Szerdán megtartottuk a hagyományos szalonnasütést és tábortüzet. A nap délutánján többen ellátogattak a Congo-i magyar bányászok temetőjébe, ahol alkalmuk volt eltűnődni magyar múltunkon és jelenünkön.


Az MBK 2003-as találkozójának sajtójelentése | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.

-- Weöres Sándor

Látogatók
Jelenleg 16 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2008. okt. 08., 03:26