Kategória:Prédikáció
Ebben a kategóriában a következő hírek szerepelnek
Gazdag Árpád: Igazság, szabadság, lélek
Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a
lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S
ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A
bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az
ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe
hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak
úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
János evangéliuma 4,24: „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség,
hogy lélekben és igazságban imádják.” 8,32 „És megismeritek az
igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.”
(kb 2708 szó) Tovább... 'Gazdag Árpád: Igazság, szabadság, lélek'
Hozzászólás
Papp László: 56 üzenete
Papp László emlékezője a New York-i fiatalok emlékhangversenye alkalmából, 2009. október 23-án.
(kb 307 szó) Tovább... 'Papp László: 56 üzenete'
Hozzászólás
Pap Mária: Pünkösdi gondolatfoszlányok Burundiból
Kedves testvéreim,
e pár sort, pünkösd nagyhetében, Afrikából, Burundiból küldöm, a világ
egyik legszegényebb országából. Pár éve még háború dúlt itt , nyomai ma
is látszanak, nemcsak a járőröző katonák jelenlétében, hanem abban a
nagyfokú nyomorban és szegénységben, mely számunkra teljesen
elképzelhetetlen.
Itt én vagyok az u muzungu, kirundi nyelven a fehér, a kívülálló, az idegen. Ha meglátnak, udvariasan megbámulnak, a kisgyermekek megijednek, a nagyobbak kórusba kiabáljak : u muzungu. Nincs ebben lenézés vagy gúny, egyszerűen megállapítják, hogy kívülálló vagyok, más mint ők.
Aztán, ha sikerül kapcsolatot teremteni, egy mosoly vagy egy francia köszönés erejéig, megbátorodnak. A felnőttek kezet fognak, a gyerekek megtapogatnak- valódi vagyok, nem szellem; csak a bőröm színe más.
Ez az élet nagy leckéje- emberek vagyunk mind, érző, szenvedő, örvendező emberek, meg ha más bőrszínnel, más kultúrából, más körülmények közül. Egy nagy családhoz tartozunk- az emberiség családjához.
Pünkösd ünnepe e nagy családhoz, mint Isten gyermekeinek családjához és ugyanakkor egy szűkebb közösséghez való tartozásunkra emlékeztet -az egyházhoz, vallásos közösségeinkhez való tartozásunkra. Ott semmi sem választ el egymástól, sem a bőrünk színe, sem a kultúránk, sem a gazdasági körülmények. Ebben a családban minden az összetartozásról szól, de sajnos sokszor mi választjuk el magunkat tőle. Hány u muzungu van közöttünk -kívülálló, félreálló, idegen, aki bár tagja a mi közösségünknek, nem hajlandó azt vállalni.
Pünkösd a közösségünkről szól és annak vállalásáról -”egy akarattal együtt valának”-mondja a Szentírás az apostolokról:
Vajon mikor jön el az idő a mi közösségeink életében, hogy egy akarattal együtt legyünk ?
Itt Burundiban, a legnagyobb nyomor ellenére is van mosoly, van élet, van remény, van összefogás és a kolonializmus nyomorúságai ellenére is van nyitott szív az ” u muzungu”-nak.
Nyissuk hat meg mi is szívünket egymásnak és közösségeinknek, adjunk hálát Istennek életünk áldásaiért, közösségeink megtartó erejéért, és dolgozzunk azon, hogy mi is egy akarattal együtt legyünk, ne csak pünkösd ünnepen, de életünk minden napján."
Megjegyzés: A fenti sorokat Pap Mária unitárius lelkész-esperes küldte a Székely Újságnak Burundiból, ahol az ottani unitáriusoknak tartott előadásokat az erdélyi unitáriusokról.
(kb 618 szó) Tovább... 'Pap Mária: Pünkösdi gondolatfoszlányok Burundiból'
Hozzászólás
Szabó László: Húsvét és nagypéntekek közötti útravaló
„Húsvét ünnepe előtt történt, Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.” – Jn 13,1
„Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: Ez az ember valóban igaz volt.” – Lk 23,47
Kedves testvéreim! Szeretettel köszöntöm mindnyájukat, hálát adva Istennek, hogy nagypénteken együtt fordulhattunk hozzá. A következőkben arról kívánok Önöknek elmélkedni, hogy nagypéntek és húsvét nemcsak évente egyszer előforduló ünnepi alkalmak, ugyanis életünk folyása bármikor szenvedésbe, sőt gyászba csaphat, és ilyenkor válik igazán segítségünkre a vigasztaló hit.
Ünnepértelmező lelkészekként nemegyszer esünk abba a csapdába, hogy nagypénteket csak húsvét küszöbeként értelmezzük, aminek hatása kétnapos, mert akkor következik a diadalmas húsvét, ami mindent megold. Ezzel szemben az élettapasztalat azt diktálja, hogy életünket inkább húsvéttól nagypéntekig vagyunk kénytelenek szemlélni, miközben igyekszünk hitünket nagypéntekekből húsvétra irányítani. Az előbbiek értelmében ma először húsvétról beszélek röviden, majd nagypéntekkel kapcsolatban fogalmazok meg néhány gondolatot.
(kb 1358 szó) Tovább... 'Szabó László: Húsvét és nagypéntekek közötti útravaló'
Hozzászólás
Lipták Béla: Vízkereszt
Már arra sem emlékszem hol kellett kilépni a 95-ös útról. Régen nem jártam erre. Végül a 23-as kilépőt választom, de valahogy nem ismerős a környék, nincsenek házak, lakatlan, fűvel benőtt területen vagyok. Ráadásúl még rossz irányba is fordulok. Így aztán egy ideig össze-vissza bolyongok, s közben visszatérnek a régi emlékek:
Hát persze! Itt álltak a magyar negyed kis házacskái, itt ezen a környéken sorakoztak a Baross meg a Deák utcák, itt akkor még magyarul beszéltek az emberek. Olyan emberek voltak, akik nem értettek az amerikai politikához. Sajnos tudták ezt az üzletemberek is: tudták a Connecticut Turnpike épitői is, hogy politikai ellenállás nélkül képesek lesznek a magyar negyed szívén vezetni keresztül ezt a 6 sávos gyorsított utat, melyről most kiléptem a kis Priuszommal.
(kb 1303 szó) Tovább... 'Lipták Béla: Vízkereszt'
T. Koppándi Botond: Kolozsvár blues
KOLOZSVÁR BLUES
-prédikáció ifjúsági istentiszteletre-
-Dávidnak, Szabolcsnak, Zsoltnak, Sándornak, Endrének, Zolinak, és „balladás barátaimnak” ajánlva-
Text: Mt 4,8-10
(kb 1156 szó) Tovább... 'T. Koppándi Botond: Kolozsvár blues'
Koppándi Botond: Térjen vissza a lélek!
(kb 1229 szó) Tovább... 'Koppándi Botond: Térjen vissza a lélek!'
Hozzászólás
T. Szabó Előd: Kiskarácsony, nagykarácsony
(Kolozsvár)
Közlés a szerző szíves engedelmével.
(kb 1313 szó) Tovább... 'T. Szabó Előd: Kiskarácsony, nagykarácsony'
Hozzászólás
Megemlékezés a South Bend-ben elhúnytakról
A South Bend-i Cédrus ligeti temetőben nyugvó egykori honfitársaink lelki üdvéért imádkozunk a 2007. október 28-án de. 10 órakor kezdődő szentmisén a kapuvári plébániatemplomban!
(kb 287 szó) Tovább... 'Megemlékezés a South Bend-ben elhúnytakról'
Hozzászólás
Éltető Lajos: Szabadság, türelem, józan ész
E három fogalom együttvéve az MBK alapelve. Társaságunk alapító okmányaiba is beleszőttük a kezdetekkor, mint vallási jellegünk legfőbb támaszát. Az unitáriusoktól kölcsönöztük, akiknél - a magyaroknál, úgymint az amerikaiaknál - régen elfogadott princípiumoknak számítanak.
(kb 306 szó) Tovább... 'Éltető Lajos: Szabadság, türelem, józan ész'
Hozzászólás
Szabó Árpád unitárius püspök: Új ég és új föld
Történelmi pillanatot élünk át az újév reggelén. Magunk mögött hagyjuk nemcsak az elmúlt évet, de közösségi és nemzeti létünk történelmének egy darabját is – mert amikor átlépünk az új esztendőbe, előttünk szélesre tárja kapuit Európa s mindaz a szellem, kultúra és érték, amit ez a kontinens jelképez és képvisel. A 21. században, amikor a világ az egymástól való kölcsönös függést egyre fokozódó jelenségként éli meg, fontosabb, mint bármikor, hogy az európai népek az érdeklődés, a tolerancia és szolidaritás jegyében közösen munkálkodjanak.
(kb 522 szó) Tovább... 'Szabó Árpád unitárius püspök: Új ég és új föld'
Hozzászólás
Kálmán szabolcs: 2006. karácsonyi igehirdetés
Lekció: Lukács 2:1-20. Textus: Lukács 2:14. „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” A képzeletbeli pásztorbotommal kopogtatva (lehet a pulpituson kopogni is!) kérdem: Szabad-e bejönni a betlehemeseknek?
Megjegyzés: Nt. Kálmán Szabolcs évekig hűségesen szolgált a Reménység Tavánál az MBK találkozóin. Azóta Magyarországra disszidált vissza, a révkomáromi Selye Egyetemen tanít református teológiát. Ezt a prédikációt teolúgusainak írta, tanító szándékkal.
Éltető Lajos
(kb 1481 szó) Tovább... 'Kálmán szabolcs: 2006. karácsonyi igehirdetés'
Nt. Kálmán Szabolcs: Istenre figyelve 1956 évfordulóján
Prédikáció 2006. október 22-re
Lekció: Nehémiás 1,1-9
Textus: Nehémiás 1.11a
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának vasárnapja van ma; a felolvasott nehémiási rész a Bibliaolvasó kalauz mai igéje. A történet a Kr.e. kor 445. évéhez visz vissza. Mintegy 2450 év távolságából szólít a Lélek, mai ünneplő magyarokat. Az évforduló alkalmából sok mindent üzenhet Isten, most csak azt hozzuk fókuszba, amit a nehémiási rész által mond.
(kb 1458 szó) Tovább... 'Nt. Kálmán Szabolcs: Istenre figyelve 1956 évfordulóján'
Hozzászólás
Éltető Lajos: Verses elmélkedés
Éltető Lajos: ELMÉLKEDÉS
MBK/ITT-OTT tábor A Reménység tavánál
Vasárnap, 2006. aug. 13.
(kb 1955 szó) Tovább... 'Éltető Lajos: Verses elmélkedés'
Hozzászólás
Szabó Árpád: Húsvét vigasztalása és reménysége
Jézus tanításából és viselkedéséből levonhatunk két megállapítást. Így még senki sem volt meggyőződve, hogy az ember üdvössége az örök életben teljesedik ki, és hogy Isten ezt az életet őáltala adja. Úgy állt az emberek elé, mint akiben megvan a megoldás.
(kb 645 szó) Tovább... 'Szabó Árpád: Húsvét vigasztalása és reménysége'
Hozzászólás
Éltető Lajos: Mi teszi a vallást?
Elmélkedés a vallásról és az MBK vallási alapjairól
(kb 733 szó) Tovább... 'Éltető Lajos: Mi teszi a vallást?'
Hozzászólás
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
-- Weöres SándorJelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.
A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:
To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.
