Kategória:Ünnepeink

Ebben a kategóriában a következő hírek szerepelnek

Holidays

Éltető Lajos: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag

Március 15 ma már puszta jelkép. Nagy irodalomtörténészünk, Szerb Antal még joggal gúnyolódhatott a gyerekkorabeli közfelfogást illetoen így: „Magyar az, ami nem osztrák." De ma már teljesen értelmetlen volna március 15-ikét osztrák- vagy Habsburg-ellenes ünnepként megülni. Sőt: Őfelsége I. Ferenc József, akinek a nevében Aradon akasztottak, a jó öreg Ferenc Jóska képében él tovább nemzeti mitológiánkban, s a Bach név is legtöbbünknek csak zeneszerzőt s nem korszakot jelent. Az eseményeket, a szerepeket s a szereplőket jelképekké tisztította a történelmi távlat, s az érdekes az, hogy akár az egyéni tapasztalattal, úgy vagyunk kollektív történelmi tudatunkkal is: a kimagasló eseményekből az marad meg bennünk, ami szép, csodálatra méltó, ami nagy, tiszta és nemes volt, korszakaink árnyoldalait pedig elfelejtjük. Ez talán jó, hogy így van, de az a veszély benne, hogy a jelképek könnyen üres klisékké válhatnak. Elvonatkoztatva a történettől mit is jelentsen számunkra ma a Talpra Magyar? És mit március 15-ike az 1848-as évszám nélkül? Jót tesz, mert tartalmat ad a jelképeknek, ha a szózatok helyett néha visszatekintünk, s megpróbálunk — ahogy lehet — a szereplőkkel együtt újra átélni egy-egy pillanatot.

(kb 4322 szó) Tovább... 'Éltető Lajos: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Holidays

Papp László: 1956 öröksége


Papp László, Ünnepi beszéd 2007 október 21-én New Yorkban.



Ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem - kijöttél velem...
 
A 96 éves korában elhunyt költő, Faludy György hozta magával ezt a vallomást, amely egyben mindannyiunk hite, napjaink iránytűje.

(kb 1274 szó) Tovább... 'Papp László: 1956 öröksége'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Holidays

Kálmán Attila: Október 6

Ezt a beszédet mondtam el ma Észak-Komáromban a Klapka-szobor koszorúzása előtt kb. 3-400 fős hallgatóság előtt.
          

Kálmán Attila

(kb 1353 szó) Tovább... 'Kálmán Attila: Október 6'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Holidays

Szentkirályi Endre: Ünnepi beszéd

Elhangzott Clevelandben az Egyesült Magyar Egyletek 1848-as Forradalom Megemlékezésen, 2007. március 18-án.

(kb 1862 szó) Tovább... 'Szentkirályi Endre: Ünnepi beszéd'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Holidays

Kovács István : 2006-11-18: Honfoglalás a magasban (Dávid Ferenc halálának évfordulójára)

Háromszék,  

http://www.3szek.ro/nd.php?name=Oldal&id=37412

Bár halottaink kiléptek a tárgyi világ földrajzi koordinátái közül, és mindenütt jelenvalóvá váltak, mégis fontosak a sírok, a kegyhelyek, ahol fejet hajtani megállhatunk.



Megjegyzés: Kovács István unitárius lelkész

(kb 288 szó) Tovább... 'Kovács István : 2006-11-18: Honfoglalás a magasban (Dávid Ferenc halálának évfordulójára)'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Álom - Való

Arany János verse. - Arany, mint igazi próféta, előre megjósolta, milyen lesz a 48-as, lázas lelkesedésnek a vége...

(kb 947 szó) Tovább... 'Álom - Való'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Holidays

A szép húsvét

Ady Endre verse

(kb 77 szó) Tovább... 'A szép húsvét'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Holidays

A húsvét dícsérete

Dsida Jenő verse

(kb 77 szó) Tovább... 'A húsvét dícsérete'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Történelmünk

A tűz csiholója

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Megjegyzés: Ady Endre verse

(kb 107 szó) Tovább... 'A tűz csiholója'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



Holidays

Március idusa

Egyszer egy évben, március idusán minden magyar büszke a magyarságára. Beszédek hangzanak el a dicső nemzetről, a szabadságról, a függetlenségről... szavalatok dörögnek el és dalok sírnak föl: Talpra Magyar, Kossuth Lajos azt üzente... Tágul a szűk magyar kebel.

De hogy mi is az, amit ünneplünk, azt nemigen tudjuk. A Habsburg-ellenesség („Akasszátok fel a királyokat!”), a német-heccelés („Mit nem beszél az a német? Az istennyila ütné meg”), ami március 15-nek az alapja, régen értelmét vesztette. A szabadság, a függetlenség végre megadatott, ha nem is tud még mindenki élni velük; s végülis a márciusi forradalom s az azt követő háború se jelentett győzelmet számunkra.

Megjegyzés: Írta Éltető Lajos

(kb 274 szó) Tovább... 'Március idusa'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



UnitáriusEgyházunk

Újévi jókívánság és nyelvvizsga

Aki ezt simán elolvassa és megérti, az tud még magyarul! - éjl

(kb 156 szó) Tovább... 'Újévi jókívánság és nyelvvizsga'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás



UnitáriusEgyházunk

Léta Sándor - Újév

Kedves Barátaim,

fogadjátok újév első vasárnapján mondott beszédemet...

Megjegyzés: Éltető Lajos - Eredeti dátum: 2004. jan. 4

(kb 1186 szó) Tovább... 'Léta Sándor - Újév'  Hír elküldése levélben  Nyomtatható változat  Hozzászólás


Language
Nyelvválasztás:

English magyar


Bejelentkezés




 


Nem tudsz bejelentkezni?
Új vagy? Iratkozz fel!

Idézetek

Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

-- Weöres Sándor

Látogatók
Jelenleg 9 vendég és 0 regisztrált felhasználók böngészi a honlapot.

Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.

Évfordulók

Ezen a napon történt...

1688

Miksa (Maximilian) bajor herceg vezetésével a 32000 katonát és 28 ágyút számláló császári sereg agusztus 9-én körülvette Nándorfejérvárt (Belgrádot), majd a várost szept. 6-án két órai véres harc után elfoglalta. Nándorfejérvár 167 évig volt török megszállás alatt.


MBK

A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:

To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.

Az alkotmány teljes hivatalos, angol nyelvű szövege.


Jelenleg névtelen látogató vagy. Iratkozz fel! 2010. szept. 06., 14:05