Csaba testvér: Üzenet Ámerikába
Kedves Amerikába szakadt Testvéreim!
Istennek hála az őszi munkánknak a gyümölcse megvan. Nem hiába hívtatok meg, és úgy gondolom, hogy nem hiába segítettetek, mert vettünk ma egy szép szállodát Tusnádon a gyerekeknek. Az lenne jó, ha őszre már legalább egy részét felszentelhetnénk, és be is laknák a gyerekek. E cél érdekébe ezerrel dolgozunk. Úgy gondoltam, hogy minden amerikai városnak, ahol szeretnek bennünket, örökbe adnák egy-egy szociális családot. Ez a család a tiétek lenne. A gyerekek tudnák, hogy nektek köszönhetik a szép meleg otthonukat, azt, hogy tanulhatnak. Jelképesen mondhatom, hogy a ti összefogásotok, jóságotok nyitotta ki számukra a nagyvilágot. Úgy gondolom, hogy jó, hogy nem forgácsoltuk szét a ti adományotokat.
(kb 510 szó) Tovább... 'Csaba testvér: Üzenet Ámerikába'
Hozzászólás
Orbán Viktor kampánybeszéde
Teljesb szövege Orbán Viktor beszédének, amelyben a FIDESZ teljesítményeit méltatja s a jövőre vonatkozó tervekről szól.
(kb 8630 szó) Tovább... 'Orbán Viktor kampánybeszéde'
Hozzászólás
Böjte Csaba: Beszámoló 2006. januárjában
Csaba testvér beszámol a Szent Ferenc Alapítvány munkájáról, terveiről.
2006-01-27 18:55
(kb 2935 szó) Tovább... 'Böjte Csaba: Beszámoló 2006. januárjában'
Hozzászólás
Párizsi művész Budapesten
„Nem túlzok, ha azt mondom, hogy CSERNUS TIBOR a legnagyobb magyar festő ma, de talán egész világon is a legjelentősebb” - mutatta be Tóth Tamás, a KOGART Galéria kurátora a Párizsban élő művészt a 2006 január 6-án megnyilt gyüjteményes (retrospektiv) kiállításon.
(kb 457 szó) Tovább... 'Párizsi művész Budapesten'
Hozzászólás
Mezey László Miklós: „Esték a gyülekezetben”
Könyv Schulek Ágostonról és társairól
Kedves Barátom,
A TF Est meghívója helyett most csupán egy kis méltató írást küldök TF Estjeinkről, illetve a megjelent könyvről. A Polisz című irodalmi folyóiratban jelent meg, és örömmel olvastam. Mindenkinek köszönjük az estek iránti érdeklődést, hiszen ez tartja életben immár 13-ik éve.
Barátsággal,
Schulek Ágoston és Edith
(kb 1401 szó) Tovább... 'Mezey László Miklós: „Esték a gyülekezetben”'
Hozzászólás
Nyugati Hírlevél
http://www.hhrf.org/nyugatihirlevel/
Megjelent a Nyugati Hírlevel újévi, 83. száma
(kb 10 szó)
Hozzászólás
Papp László: „Sztárparádé” a George Washington vacsorán
Az Amerikai Magyar Alapítvány november 16-án a New York-i Waldorf-Astoria Starlight termében tartotta az 50-ik évfordulót megünneplő vacsoráját. Itt került sor az immár hagyományos George Washington díjak kiosztására. Ez alkalommal a szokástól eltérően öt kiváló amerikai magyart tüntettek ki az 1906-ban felállított budapesti Washington szobor emlékére alapított plakettel.
(kb 332 szó) Tovább... 'Papp László: „Sztárparádé” a George Washington vacsorán'
Hozzászólás
Beszámoló New Orleansról
Papp László elkíséri Gergátz Istvánt
(kb 1306 szó) Tovább... 'Beszámoló New Orleansról'
Hozzászólás
Élménybeszámoló a Külföldi Magyar Cserkészszövetség jubileumi táboráról
Kettős jubileumi ünnepre emlékezett meg ebben az évben minden magyar
cserkész, éljen a világ bármely részén is.
(kb 858 szó) Tovább... 'Élménybeszámoló a Külföldi Magyar Cserkészszövetség jubileumi táboráról'
Hozzászólás
Tom Lantos képviselő úr levele a szerb miniszterelnökhöz
Tom Lantos kaliforniai képviselő LEVELET intézett Kostunica szerb miniszterelnökhöza vajdasági magyar-ellenes atrocitások ügyében. Levele másolatát köszönjük a HHRFnek.
(kb 19 szó)
Hozzászólás
Megszűnt a kassai magyar közösségi ház
Július elsejétõl bezárta kapuit a vaskapunak is becézett kassai magyar közösségi ház, amely több mint tíz éve nyújtott otthont a különbözõ kassai magyar szervezeteknek.
(kb 238 szó) Tovább... 'Megszűnt a kassai magyar közösségi ház'
Hozzászólás
Pályázat
PÁLYÁZATI FELHIVÁS
2005 július 10
A kanadai Hunyadi Mátyás Öcs. Mk. (HMK) pályázatot hirdet az alanti könyv
illetve fejezetek megirására:
Magyarország szerepe a Szovjetunió felbomlásában
Indoklás: Külföldön, az 1956-os események ma már csak mint iskolai tananyag jelennek meg (talán) a mostani politikusok, történészek, politológusok emlékezetében. Tehát egyszerűen nem tudnak a forradalom és szabadságharc világtörténelmi jelentőségéröl. Erről a témáról szeretnénk egy olyan könyvet adni a kezükbe, amely több generáción keresztül ébren tarthatja az áldozatunk nagyságát és jelentőségét a világ tudatában.
(kb 359 szó) Tovább... 'Pályázat'
Hozzászólás
Papp László: Amerikai magyar tanárok Budapesten
A Közép-Európai Egyetem (CEU) adott otthont június 2. és 5. között az Amerikai Magyar Tanáregyesület (American Hungarian Educators' Association) harmincadik, ünnepi közgyűlésének Budapesten. AHEA az Egyesült Államokban és Kanadában működő egyetemi és főiskolai tanárok szervezete, amely a magyar nyelv, kultúra, irodalom és tudományos eredmények ismertetését tűzte ki céljául.
(kb 375 szó) Tovább... 'Papp László: Amerikai magyar tanárok Budapesten'
1 hozzászólás
Messzi tábortüzek
„Válogatás az öt földrészen élõ magyarságot összetartó legszebb népdalainkból” címmel a Dömötörné Kokron Margit Alapítvány 60 népdalból álló gyűjteményt adott közre CD lemezen, könyvalakban mellékelve a kottákat és szövegeket.
(kb 441 szó) Tovább... 'Messzi tábortüzek'
Hozzászólás
Állampolgárság, honosítás
Aki a világhálón a december 5-i népszavazás hireit követte úgy érezhette magát, mint az autós az országúton: „Aki nálam lassabban cammog az hülye, aki gyorsabban száguld az őrült". Alig múlik el nap, hogy a levelek, cikkek, hiradások ne szidnák azokat akik NEM-el szavaztak, vagy ne magyaráznák, hogy miért nem lehetett rossz kérdésre jó IGEN-t válaszolni.
(kb 599 szó) Tovább... 'Állampolgárság, honosítás'
Hozzászólás
Orbán Viktor : II. János Pál mindannyiunk személyes jótevője volt
Az MTI értesítőjéből
Nemzeti Hírháló
2005. április 3.
A II. János Pál pápa mindannyiunk személyes jótevője volt - hangsúlyozta a Fidesz elnöke vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában.
(kb 249 szó) Tovább... 'Orbán Viktor : II. János Pál mindannyiunk személyes jótevője volt'
Hozzászólás
Gyurcsány Ferenc a legnagyobb humanistát gyászolja
Gzurcsány Ferenc a pápáról
Nemzeti Hírháló
2005. április 3., vasárnap
(kb 162 szó) Tovább... 'Gyurcsány Ferenc a legnagyobb humanistát gyászolja'
Hozzászólás
EU támogatás Erdélynek
Európai támogatás az erdélyi autonómiának
Gál Kinga: Óriási előrelépés a Romániáról szóló jelentésben
MNO [Magyar Nemzet Online], 2005. április 1. 10:28
Udvardy Zoltán cikke
(kb 814 szó) Tovább... 'EU támogatás Erdélynek'
1 hozzászólás
Nyugati Hírlevél
Nyugati Hírlevél
75. szám 2005. április
Független Elektronikus Újság
Szerkesztő: Bika Julianna
Olvasószerkesztő: Pálvölgyi Endre
E-posta: Bikajuli@cox.net
Fax: 504-286-1487
Honlap:http://www.hhrf.org/nyugatihirlevel
http://epa.oszk.hu/nyugati_hirlevel
(kb 2803 szó) Tovább... 'Nyugati Hírlevél'
Hozzászólás
Új román kormány - Lesz-e autonómia
"...Ezen a választáson a román párthálózat szétforgácsoltságának köszönhetôen az RMDSZ-nek, a magyarok politikai pártjának nagyobb szelet jutott..."
Irta: Csapó Endre (2005)
(kb 571 szó) Tovább... 'Új román kormány - Lesz-e autonómia'
Hozzászólás
Kapuk a Central Parkban
Február 12-én napfelkeltekor különleges esemény örvendeztette meg New York lakosait, valamint azt a sok ezer turistát, akik erre az alkalomra érkeztek a városba. A neves bolgár művész, Christo és francia felesége, Jeanne-Claude ekkor "leplezte le" legújabb alkotását, a Central Park 23 mérföld ( 37 kilométer) hosszú sétáló útjait végig kisérő kapusorozatot. A 7500 öt méter magas vázra erősitett aranyló szinű lobogóval feldiszitett "kapusor" alatt egész hétvégén ezrek és százezrek sétáltak, fényképeztek és élvezték a különleges ajándék feletti örömöt.
Megjegyzés: Írta Papp László
(kb 562 szó) Tovább... 'Kapuk a Central Parkban'
Hozzászólás
Böjte Csaba az év embere
Böjte Csabát választotta a Magyar Hírlap a 2004. év emberének. A díjra még hét másik, az olvasók és a szerkesztőség által javasolt jelölt volt, s a zsűri úgy döntött, hogy a Déván és hét másik romániai településen több mint tíz éve gyermekotthonokat működtető szerzetest illeti a nyolcadszor odaítélt cím.
Megjegyzés: Magyar Hirlap 2005 Feb, 12
Köszönjük Kovalszki Péternek
(kb 991 szó) Tovább... 'Böjte Csaba az év embere'
Hozzászólás
Hungarian TV in North America
DUNA TV, the public Hungarian Television, was created specifically for Hungarian people living outside of their Homeland.
(kb 104 szó) Tovább... 'Hungarian TV in North America'
Hozzászólás
Márai Sándor : Egy sikerről
"... gyöngéd volt, tele részvéttel és elfogultsággal..."
(kb 78 szó) Tovább... 'Márai Sándor : Egy sikerről'
Hozzászólás
Nem úgy van, amint volt. A földön
Minden mindegyre változik.
Multam s jelenkorom két testvér,
S egymást tán meg sem ismerik.
Jelenleg névtelen látogató vagy. A regisztráció ingyenes, és számos előnnyel jár: pl. grafikus témaváltás, egyéni beállítások.
A Magyar Baráti Közösség (MBK) Oregon államban bejegyzett, felekezet nélküli magyar vallásos társaság, melynek céljait a hatóságok által jóváhagyott alapszabálya így határozza meg:
To promote non-denominational religious life in the Hungarian tradition, charitable work by and among people of Hungarian extraction, and cultural-educational endeavors that further Hungarian values.
