Ahhoz, hogy Jézus e tanításának első felét megérthessük, tudnunk kell, hogy a zsidó vallási törvény és hagyomány mit értett a tiszátalan ember fogalmán: számára fizikailag (testileg) tisztátalan volt az, aki tisztátalan tárgyat (pl. vért, ürüléket, dögöt), állatot (disznót, nyúlat, kígyót, pikkelytelen vízi állatot), embert (pl. fertőzőbeteget, nőt a menszesz ideje alatt vagy közvetlenül azután) érintett, vagy az, aki ő maga testileg beteg volt (kiütéses, leprás, nyílt, gennyes sebekkel). Ezeket a minden bizonnyal különösen arra az éghajlatra érvényes, korabeli megfigyelésekre alapozott egészségügyi előírásokat megtalálhatjuk az Ószövetségben, Mózes III. könyvében. A tisztátalan ember pedig nem járulhatott Isten elé, tisztátalansága idejére ki volt tiltva a vallási gyülekezetből, azaz, a nép soraiból.

Kíváncsiságból megnéztem, milyen magyarázatot találok a világhálón a zsidó egészségügyi és étkezési szabályzatokról. Egy korunkbeli híres ortodox rabbi megengedi ugyan, hogy ezeknek eredetileg lehetett valamilyen tudományos értelmük, ám szerinte a lényeg az, hogy a Tóra előírja ezeket. Ezek az előírások adják meg az óhitű judaizmus erkölcsi alapját; Isten parancsa: tedd ezt, ne tedd azt.

Jézust azért róják meg ellenfelei, a farízeusok mert tanítványai nem mosnak evés előtt kezet. Figyeljük meg Jézus válaszát: nem azt mondja, hogy ne mosakodjunk, csak azt, hogy a mosdatlanság nem valláserkölcsi vétség. A tisztátlan kézzel elfogyasztott ételtől nem válunk Isten előtt tisztátalanokká. Attól azonban, amit mondunk, tisztátalanok lehetünk. Hogy miért, arra mindjárt meg is adja a magyarázatot: "[Mert] Ami ... kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert..." (Mt 15, 19-20)

Két egymás mellé rendelt mondat, kétféle erkölcs. Az egyik aszerint ítél meg, hogy hogyan viselkedel; a másik aszerint, hogy milyen ember vagy, milyen a jellemed, a lelked. A keresztény egyházakban mindkét felfogást megtaláljuk; előbbit pl. a klasszikus katolikus tanításban, utóbbit a protestánsban. Azt is mondhatnók, hogy e kérdés volt a reformáció lényege. (Megjegyzendő, hogy a katolikus tanok is sokat módosultak e vonatkozásban azóta.)

A magyar unitáriusok még nagyobb hangsúlyt fektetnek a jellemre s a jellemre való nevelésre, mint a trinitárius protestánsok. Azért, mert ez a vallásunk követi legtisztábban a jézusi tanítást, ez áll legtávolabb a parancserkölcs (tedd ezt, ne tedd azt) eszméjétől, gyakorlatától. S ha körülnézünk a világban, szűkebb hazánkban is, látjuk, hogy éppen erre az erkölcsre, a szívbelire volna leginkább szükségünk.

Portland, OR USA