"Ha nyelvészek is rábólintanának, akkor 2004-től a Magyar Köztársaság nemzetközileg is hívhatná magát magyarnak. Előbb-utóbb azok is megszoknák, akik most például »Hungarian«-nek nevezik.”
Ha Magyarország 2004. január 1-jén tényleg az Európai Unió tagja lesz, akkor az idei augusztus 20-ától – a magyar állam ünnepétől – számítva mindösszesen ötszáz nap van hátra.
Bizonyos értelemben sok, bizonyos értelemben kevés ez az idő. Sok, hiszen félezer nap alatt rengeteg mindent el lehet végezni, kevés, hiszen a magyar állam hivatalos léte több mint háromszázhatvanötezer napra tehető, s ehhez képest bizony elenyésző a félezres szám.
Mégis, azt hiszem, lenne min elgondolkodni. Az uniós csatlakozás ugyanis nemcsak a sokat emlegetett "jogharmonizációt”, az intézményes köteléket jelenti; hanem átértékeli, áthangsúlyozza eddigi fogalmaink egy részét is. S ha ez igaz, akkor lehetőleg tudatosan uralni, irányítani kell ezt a folyamatot, s nem sodródni vele.
Alapvető közösségi fogalom a nemzet. Mai gondolati keretei nálunk a XIX. században alakultak ki, s elsődlegesen kulturális tartalommal bírt. Ehhez társult politikai vetület, sőt a XX. századra zsákutcás faji jellegű leágazása is lett. Kérdés, hogy a nagy, európai intézményes egységben miként működtethetjük nemzetfogalmunkat, milyen tartalmi elemeit kívánjuk kidomborítani.
E tekintetben – ahogy én érzékelem – vannak aggodalmak, félelmek. Mint sok esetben, itt is a félelem logikája összehozza a különféle szélsőségeket. Az újbalos antiglobalizmus nemes egyszerűséggel ér össze a faji alapú nacionalizmussal, hiszen ugyanazt az ellenségképet érzik sajátjuknak. De nem is az ideológiai ámokfutók az igazán érdekesek, hanem azok, akik érzékelik a világ változását, de nemigen tudják, hogy az új körülmények között hogyan s miként fog működni a "magyar” fogalom.
Azt hiszem, a hátralévő ötszáz napban – meg persze az után is – itt lenne miről beszélni, lenne mit tenni. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a nemzet politikai tartalma veszít súlyából, merthogy a magyar nemzetállam részben a NATO-tagsággal s még inkább az uniós csatlakozással önként, saját szabad akaratából és jól felfogott érdekében lemondott, illetve lemond a szuverenitás hagyományos kellékeinek jelentős részéről. Előbb-utóbb a forint is eltűnik, s átadja helyét az eurónak. (A változás erejét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a legrégibb, folyamatosan újraéledő pénz, a görög drachma is megszűnt 4500 év után.)
Míg a politikai tartalom csökken, a kulturális nő, nőhet. S azt hiszem, épp ez lehet a "magyar” fogalmának és érzetének XIX. századi tradícióinkhoz kötődő megújulási útja, módja. Ha jelentőségéből veszít a politikai vetület, s nő a kulturális tartalom, akkor ez segíti, segítheti a kisebbségi magyarság reintegrációs lehetőségeit. Ez többletenergiát adhat a kulturális tartalom reneszánszának.
Persze ezt tudatosan kellene képviselni, részben irányítani, részben pártolni. Ha komolyan vesszük a gondolatot, akkor nem a magyar állam önreprezentációja az elsődleges – ahogy ezt az előző kurzus gondolta –, hanem a magyar nemzet kulturális erejének, infrastruktúrájának növelése mind a szimbolikus, mind a tárgyiasult térben.
Lehetne újragondolni és újrateremteni a Nemzeti Könyvtárat. Meg lehetne építeni a XXI. század igényeinek megfelelő nemzeti bibliotékát, ami persze tartalmazná a folyamatosan bővülő Nemzeti Digitális Archívumot is. Nem olcsó, de kétségkívül a nemzet kulturális tartalmát kiteljesítő beruházás lenne, ami átlátható rendszerbe helyezné el a felhalmozódó nemzeti tudást. De létre lehetne hozni a Nemzeti Kincsestárat – a Várban, az egykori Honvédelmi Minisztérium helyén –, ahol nemcsak a korona kaphatna helyet, hanem a Corvinák vagy éppen Nobel-díjasaink emlékezete is, hiszen a "kincs” a kultúrában nem elsősorban fém és drágakő, hanem szellemi teljesítmény, spirituális tartalom. S talán a szimbolikus térben is lehetne tenni valamit. Ha nyelvészek is rábólintanának, akkor 2004-től a Magyar Köztársaság nemzetközileg is hívhatná magát magyarnak. Előbb-utóbb azok is megszoknák, akik most például "Hungarian”-nek nevezik. "Magyar Embassy” – magyar követség.
Az idiotizmus korán – miszerint az unión kívül is van számunkra élet – éppenséggel túlvagyunk. Tudjuk: a mi életünk az unión belül lesz. Értelme csak annak a kérdésnek lehet, hogy milyenné tesszük ezt az életet. Ötszáz nap alatt sokat lehet kérdezni, vitatkozni, és talán egy-két választ is lehet találni.
nyomtatóbarát verzió
cikk továbbküldése