A pesszimista hang az átlag-írás egyik kedvelt jármüve lett.

Mi magyarok, önmarcangoló népség vagyunk. Hajlamosak a mélabúra és kesergésre idézzük az alkalmat még akkor is amikor örülnünk kellene. Manapság Magyarország lépéseket tesz a demokrácia útján, s bár ezek között vannak amelyek néha félresikerülnek, azért a lépések összessége mégis előrehaladást mutat a társadalmi együttélés összecsiszolásának folyamatában.

Napjainkban sokat hall az ember arról, - leginkább magyaroktól - hogy milyen gyengén szerepelnek a magyarok, nem értenek a demokráciához, veszekednek, önzőek, egymást tapossák a felszabadult versenyben. Azt mondják az öregek, hogy különösen a fiatalok között halt ki az emberi értékek iránti figyelem. Legtöbben korholással, kritizálással szeretnének segíteni a keskeny, általuk látott és érzékelt helyes útról állandóan félrelépő felebarátaiknak. Jó példa kellene pedig, nem az önépített, morális magaslatokról villámló, általánosító kritika. A jó példát mutatni, annak hírét terjeszteni nem könnyü; az újságok, rádiók világszerte legalább két tucat rossz hírt jelentenek egy jó hír ellenében. A pesszimista hang az átlag-írás egyik kedvelt jármüve lett. A szeretet, a hûség történetei ritkán szenzációk és nem érnek fel a félelmet csiklandó rémségekről, bizarr tudósokról és állatokról, galádsággal vádolt politikusokról, embereket rettegésben tartó, lövöldöző terroristák- és más gyilkos-patkányokról írók szenzáció-híreivel. Az írók és kiadók azzal érvelnek, hogy azt adják ami a közönségnek kell.

Ez sem új. Müfajok már századok óta sokkal inkább eladhatónak itélték a szenvedélyeket könnyen felajzó halálos döbbenet drámáit, mint az emberi törődés tettrekész, természetes jeleneteit. Ez utóbbiakat még a célokat tisztán látó megfigyelők, analisták és kritikusok is félreteszik azzal, hogy ma komoly társadalmi és politikai kérdéseket kell megoldani, s ezzel áttérnek a veszekedés mélységeinek ízisére. Pedig sok történet a példa hatásával is felér. S a figyelő emberi törődés, az önfenntartó hazaszeretet, az emberi korrektség példája hosszútávon a legjobb politika, amit - hála a mindennap emberének – még vannak akik a mindennapi élet szintjén gyakorolnak.

Nehány napja levelet kaptunk egyik "diákunk"-tól - otthonról. Diákunk úgy lett, hogy mi inditottuk útnak, amikor idejött tanulni egy évre, s ittléte alatt többször segitett a Minnesotai Magyarok projektjeiben, kiállitások felállításában, stb. Nemrég befejezte az egyetemet otthon és tavaszra a doktorátusért való munkát fogja elkezdeni. Irta, hogy "...Még odakint a Soil Lab dolgozójaként tervezgettem egy faiskolának a gondolatát, hogy kis szülüvárosom határa zöldebb és természetközelibb legyen. Öshonos fák (tölgy, juhar, stb.). Tavaly ősszel néhány lelkes segítővel (a Hatvani Környezetvédelmi Egyesület tagjaival) megcsináltuk a faiskolát, igaz egyenlőre csak 800 csemetével, de ez is haladás. Az a tervünk, hogy a környező földtulajdonosok mezsgye és határ területeire (ahol nem szántanak) ültetjük ki a fákat... ezek a területek parlagon hevernek, egy két fa annyira jót tenne az 'esztétikának'...".

Sorai melengették szivünket. Ezek azok a törődő emberek akik tovább fogják épiteni Magyarországot! Ezek megértik az összedolgozás hasznát az emberi lét és a környezet viszonyában, s példaadóan érdekli őket az emberi jövő!

(1995-2005/FL)