Orbán Viktor : II. János Pál mindannyiunk személyes jótevője volt [1]

Közölte : lelteto Időpont: 2005. ápr. 04., 09:04
Hírek [2]
Az MTI értesítőjéből
Nemzeti Hírháló
2005. április 3.

A II. János Pál pápa mindannyiunk személyes jótevője volt - hangsúlyozta a Fidesz elnöke vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában.
"Most egy olyan embertől készülünk elbúcsúzni, aki mindannyiunk személyes jótevője volt, mi magyarok gondolhatunk rá úgy, mint a saját jótevőnkre, egy olyan emberre, (...) aki segíteni akart rajtunk élete utolsó pillanatáig" - mondta Orbán Viktor.
Hangsúlyozta: II. János Pál első pápai minőségében celebrált miséjét a "ne féljetek" bibliai mondatára alapozta, és amikor megválasztását követően először látogatott szülőhazájába, az akkor még kommunista Lengyelországba, az ott tartott szertartás is ugyanezen gondolat köré szerveződött.

A II. János Pál a kommunista világban azt mondta ki, hogy ne féljetek, mert mindannyitoknak joga van az Istenhez, a hithez, az emberi jogokhoz, az emberi méltósághoz, és ha nem féltek akkor sikerülni fog felépíteni egy emberségesebb világot - tette hozzá.

"Ez az üzenet (...) talán az első helyen szerepel azon tények között, amelyek megrendítették az akkori szabadság nélküli, elnyomásra épülő politikai rendszereket Közép-Európában" - mondta. Nem is véletlen az a merénylet, ami néhány évvel később bekövetkezett - fűzte hozzá.

Kiemelte: az a gondolat, hogy ha nem félünk, akkor közösen sikerülhet felépíteni egy emberségesebb világot, ma éppúgy aktuális, mint amikor II. János Pál első pápai miséjét tartotta. Orbán Viktor arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy sokan konzervatívként jellemezték a pápát azt mondta: II. János Pál "krisztusi ember volt, a hit, remény és szeretet képviselője a világban élete utolsó percéig, és ez felette áll minden politikai kategóriának".

(MTI)
Orbán Viktor : II. János Pál mindannyiunk személyes jótevője volt | Belépés/Regisztráció [3] | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Hivatkozások
  [1] http://www.mbk.org/index.php?name=News&file=article&sid=197
  [2] http://www.mbk.org/index.php?name=News&catid=&topic=6
  [3] http://www.mbk.org/user.php