irodalom [2]

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
orditottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékitôt old az ég vizében.

(1934)

Megjelent a "Medvetánc" c. verseskötetében 1934 december.

Megjegyzés: Most megjelentetjük az MBK honlapján, ünnepelve József Attila születésének 100 éves évfordulóját és a 2005-ös év Anyák Napját.