Magyar Baráti Közösség

Elmélkedések  :: Éltető Lajos: Erkölcstelenségek ::

(1959 olvasás)     

 Ez régi kulturális hagyományunk, nemzeti kisebbrendűségi komplexusunkból eredő. A magyar romantika korában egész sohanemvolt világot varázsoltak elénkbe egyes költőink, történészeink, papjaink, nyelvészeink. Régi dicsőségbe ringattak, nagy nemzeti-faji álmokba, melyekből nem tudtunk mind a mai napig felocsúdni.

És nem észleltük, hogy ez az álom sem volt a miénk, hanem egy nálunk sokkal hatalmasabb, de ugyancsak megcsonkított lelkű, ugyancsak kisebbségi komplexustól szenvedő népé, a németé.  

A romantikus világszemlélet túlélte az első világháborút, Trianont, Versaillest, mígnem teljesen össze nem omlott Budapest és Berlin elestével.  S ekkor elkezdődött az a mindkét népre okkal-joggal rákényszerített átnevelés (jobb szó hijján), ami nem állt meg a nácítalanításnál, fasisztátalanításnál, hanem új alapokra, erkölcsökre helyezte a történelmi realitás tanát, valamint az ebből következő politikát.

1945 után nem volt szabad faji magyarázatokkal előrukkolni, nem számított többé (mint tkp. már 1918 után sem)  a történelmi jog, vége volt vélt kiváltságosságunknak, amit elemista gyermekeinkbe belevertünk.  Megváltozott a gazdaságunk, a nemek szerepe, a közízlés, a közerkölcs, az osztálytársadalom s az ahhoz mért viselkedési norma.  Eldurvultunk, még többet kezdtünk inni, mint azelőtt.  Körülnéztünk, és nem tetszett a valóság.  S ezért még görcsösebben ragaszkodtunk-ragaszkodunk a régi álmokhoz.

Közben erőt vett rajtunk az a régi vallásos dogma, hogy minden rossz emberi bűnből származik.  Vagyis, valaki felel a minket ért csapásokért, s ezért meg kell büntetni a felelőseket. Kik a felelősek?  „The usual suspects”, ahogy a francia zsandárparancsnok mondja a Casablanca című filmben. A zsidók és a kommunisták, nomeg az oláhok, a cselákok, a ruszkik, s persze az egész rohadt Nyugat.  

Ez az álmodozók hozzáállása.  Velük szemben áll az ország másik fele, akik azt hiszik magukról, hogy ők, és egyedül ők, reálisan látják a realitást. Pedig jól tudja az egész világ, hogy hazudnak. Maguknak is.

Nincs történelmi tudatunk, azt „elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon!” - mondhatnánk Magyarország miniszterelnökével, s majd hozzátehetnénk, ismét az ő szavával: „Meg lehet magyarázni!”

Három unitárius elvre szoktam mostanában hivatkozni: a türelem, a szabadság és a józan ész elvére. De ezeket fontos helyesen meghatározni.  Pl. a türelem nem azt jelenti, hogy minden ganajságot el kell tűrni. A szabadság sem azt, hogy szabadon hazudhatunk amíg abból hasznunk ered.  A józan ész pedig azt jelenti, hogy gondolkozzunk mielőtt bedőlnénk saját propagandánknak. Valamikor, nem is oly rég, minden értelmes magyar olvasó pontosan tudta, mit lehet és mit nem elhinni a sajtónak, mindannyiunkban kifejlődött a szigorú kritikai érzék, aminek ma is nagy hasznát vehetnénk.

Ma nem csak az erkölcstelen, aki a hatalom megőrzése vagy megkaparintása érdekében hazudik, csal, kihasználja, lóvá teszi embertársait - hanem az is, aki nem akarja észrevenni a turpisságokat, s aki a legképtelenebb  szamárságokat elhiszi.