Ünnepeink [1]: Kovács István : 2006-11-18: Honfoglalás a magasban (Dávid Ferenc halálának évfordulójára) [2]

Közölte : lelteto Időpont: 2006. nov. 20., 23:07
Holidays [3]

Háromszék,  

http://www.3szek.ro/nd.php?name=Oldal&id=37412

Bár halottaink kiléptek a tárgyi világ földrajzi koordinátái közül, és mindenütt jelenvalóvá váltak, mégis fontosak a sírok, a kegyhelyek, ahol fejet hajtani megállhatunk.




Ilyentájt, november közepén, amikor az unitáriusok vallásalapítójuk halálára emlékeznek, nem tehetnek virágot sírjára, hiszen 1568 novemberében a dévai vár börtöncellájában a vallásszabadságért és hitfelfogásáért mártírhalált halt Dávid Ferenc sírhelye ismeretlen. Még halálának időpontja is bizonytalan, hiszen létezése nyomát is letagadta volna a korabeli türelmetlenség, miként megannyiszor tette ezt másokkal is a vallási vagy éppen vallásellenes erőszak inkvizíciós máglyáin vagy a terror házainak titkos pincéiben.


Amennyire bizonytalanság övezi Dávid Ferenc halálának körülményeit, oly mértékben bizonyosak az ő létének koordinátái ama másik dimenzióban, ahol a haza a magasban feszül, s ahol az ő életműve szellemi honfoglalásunknak egyik mérföldköve.


Dávid Ferenc életműve túlnőtt az unitárius [4] vallás megalapításának felekezeti jellegén, és meghatározó módon befolyásolta a sajátos erdélyi szellemiség kialakulását. ,- A hit Isten ajándéka- hangzott el szájából az 1568-as tordai országgyulésen, amikor a világon először iktatták törvénybe a vallásszabadságot és vallási türelmet, amely egyedülálló hungarikumként, sőt, transzszilvanikumként része a világ szellemi örökségének. Történt ez abban a korban, amikor földrészünk fejlettebb, nyugati felén felekezeti türelmetlenség és vallásháborúk dúltak.


Most, amikor még mindig kísért a vallási fanatizmus, nemzeti türelmetlenség, közelebbről pedig a puszta létünket meghatározó kérdésekben is párbeszédre való képtelenség bénítja a magyarságot, csak ámulattal tudjuk idézni Dávid Ferencnek János Zsigmond fejedelemhez intézett szavait: ,,engedtessék meg ellenfeleinknek, hogy szabadon kárhoztassanak bennünket, mert csak így jutunk elébb” A másság elfogadása, mint a demokrácia alapja, szellemi örökségünk része, fontos pillére ama hazának a magasban, mely szétszabdalhatatlan és határokkal elválaszthatatlan.



 









Megjegyzés: Kovács István unitárius [5] lelkész
Kovács István : 2006-11-18: Honfoglalás a magasban (Dávid Ferenc halálának évfordulójára) | Belépés/Regisztráció [6] | 0 hozzászólás
  
Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért.
Hivatkozások
  [1] http://www.mbk.org/index.php?name=News&catid=8
  [2] http://www.mbk.org/index.php?name=News&file=article&sid=473
  [3] http://www.mbk.org/index.php?name=News&catid=&topic=11
  [4] http://www.unitarius.hu/index.html
  [5] http://www.unitarius.hu/index.html
  [6] http://www.mbk.org/user.php