Gosztonyi Péter: A MAGYAR HONVÉDSÉG A MÁSODIK VILÁGHÁBORUBAN
110-111 oldal
Szakmailag lektorálta: Szabó Péter és Szakály Sándor
­Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 –­

Két hétre rá, 1943 április 16-17-én Horthy, Hitler meghívására, a Salzburg melletti klessheimi kastélyban találkozott a német kancellárral és külügyminiszterével, Joachim Ribbentroppal. Hitler a kormányzót már ingerült hangulatban fogadta. Előzően Mussolini és Antonescu jártak nála: mindkettőjüket meg kellett győznie, hogy a szovjetek ellen okvetlenül folytatni kell a harcot. Békekötésről a Führer hallani sem akart. A Horthyval történt kétnapos tárgyalás eléggé feszült légkörben folyt le. A fennmaradt tárgyalási jegyzőkönyvek szerint főleg Ribbentropp volt az, aki Horthyval szemben aggressziven viselkedett. Kállayt vádolta, hogy kétkulacsos politikát folytat, hogy titkos küldöttei Ankarában tárgyalnak az angolszászokkal, és bár szóban szakadatlanul a zsidók ellen hadakozik, valójában védi őket, sőt több mint hetvenezer zsidó menekültet dédelget Magyarországon. Ezen kívül bizonyos helyeken azt hangoztatja, hogy a jövőben egyetlen magyar katonát és egyetlen ­fegyvert sem bocsát a német birodalom rendelkezésére. Hitler egyebek között kifogásolta a minimális magyar háborús erőfeszítéseket. Mint mondotta, a 2. magyar hadsereg doni veresége is azt bizonyítja, hogy a magyarok nem akarnak harcolni. ­

­Horthy nem maradt adós a válasszal. Miniszterelnöke védelmére kelt. A gyanúsításokat teljes mértékben hamisnak minősítette, és a magyar zsidók elleni rendszabályokra vonatko­zóan kijelentette: „Ő mindent megtett amit a zsidók ellen tissztességes úton-módon tenni lehetett, de meggyilkolni, vagy más módon elpusztítani aligha lehet őket.” Ribbentropp javaslatát, hogy sürgősen állítsanak fel Magyarországon a zsidók részére koncentrációs táborokat, visszautasította. A honvédség oroszországi szerepléséről pedig a jegyzőkönyv tanúsága szerint ezt mondotta: „Hogy a magyar honvédség hogyan verekedett, azt majd a hadi-történet fogja megállapítani, és meg kell várni majdani történelmi vizsgálódások eredményét, azután lehet végleges itéletet alkotni. . . . Egy hadsereg, amelynek száznegyvenhatezer halottja és harmincezer sebesültje volt, semmi esetre sem viselkedett gyalázatosan. Ráadásul két magyar ezred fedezte német csapatok visszavonulását.”

Hitler szárnysegéde, a már idézett Nicolaus von Below, visszaemlékezéseiben megjegyzi, hogy a klessheimi találkozó során Hitler a hadi helyzet állásáról fölöttébb rózsás képet festett: „Jóllehet Horthy admirális a reá oly jellemző jóindulattal hallgata mindezt végig, nekem az volt az érzésem, hogy a felét sem hiszi el az egésznek.”

A Horthy-Hitler találkozó minden szivélyesség nélkül, szinte komoran fejeződött be. Közös sajtónyilatkozatot sem adtak ki. Bár Horthy igéretet tett rá, hogy a Kállayt ért vádak ügyében vizsgálatot rendel el, és az eredményéről Hitlert értesíti, a május 7-én Berlinbe küldött levelében újra kiállt miniszterelnöke mellett, és sorra cáfolta Hitler és Ribbentropp vádpontjait. Biztosította Hitlert Magyarország barátságáról, és a levelét ezzel zárta: „… az országban semmi sem történhet akaratom ellenére, és én minden körülmények között fenn fogom tartani a nyugalmat és a rendet.” ­A kormányzó csupán arra bírta rá Kállayt, hogy kevésbé exponálja magát a németekkel szemben, és a külügyminiszteri tárcát, amit a miniszterelnök addig is csak ideiglenes jelleggel töltött be, adja át másnak. Így 1943. július 24-én a Külügyminisztérium élére Ghyczy Jenő került: a magyar államvezetés függetlenségi politikája szempontjából feltétlenül megbízható, hivatásos diplomata.