irodalom [2]

Erőtlen téli nap
korán estébe vált,
pocskos havat fröccsent
még oldalt a kocsikerék,
feketék lettek tőle a fák.

Öngyilkoló lehangoltság,
önsajnálás közepette
vezettem félországon át
merev útra
meredő szemekkel,
félig ereszkedett pillák
alól reflektorozták szemeim az utat,
mértem az uti hajtás versenyét:
a tű reszkető s­ebességet mutat.

Mint csalódott autostoppolók
a sötétségbe tűntek,
maradtak el, fenyegetőn
intettek utánam a fák,

megannyi várakozó történet, dráma,
mely mellett érzéketlenül
rohanunk el
életünk során,
robogta kocsim az utat...

Légbe dermedt könnyeken,
hulló hópelyheken vibrált a fény,
vaskos sugarai
a forró kerekektől
sistergőn útrafagyott,
fényes és kemény
csíkokban előre vesztek el,
s oldalt vigyáztak a fák...

múltba fagyott, eldobott álmaim,

mint hatalmasra nőtt pelyhek
sűrült levegőben
ostromolták a kocsi ablakát,
tapadtak szememre,
ringattak andalító közömbbe,

nehezedtek a szempillák...
s a billenő kormánykerék felé
közeledtek a fák.

 

LGF/Madison, WI - 1987

­